Magától értetődőnek veszi a világ, hogy a kőolaj érából átlépünk az elektromos járművek (EV-k) korába, de van egy hatalmas feltörekvő gazdaság, ahol ennek a törekvésnek nincsen semmi nyoma. Ez az ország az Európával csaknem megegyező területű, 200 milliós népességű Brazília, a világ nyolcadik legnagyobb gazdasága belföldi össztermék (GDP) alapján. A Föld tüdejeként is emlegetett hatalmas esőerdők otthona.

Arapongas,parana,brazil,-september,26,,2021,-,Man,Fills,Up,His,Car
Fotó: Shutterstock

Az irdatlan méretű, termékeny ország a dzsungelek mellett a klímavédők számára fájdalmas módon az erdők kárára terjeszkedő hatalmas mezőgazdasági területekkel is rendelkezik, és akármilyen furcsa, ez okozza, hogy a brazilok fütyülnek a világot átható elektromosjármű-lázra.

Brazília a világ egyik legnagyobb mezőgazdasági termelője és exportőre az Egyesült Államok, az és Kína mellett. Az utóbbiak világos terveket tettek az asztalra annak az üteméről, ahogy útjaikon az EV-k kiszorítják a hagyományos üzemanyagokkal működő járműveket, és ez a folyamat gyorsan halad, Brazíliában azonban szinte semmi nem látszik belőle, a különbség oka pedig egyetlen termék: az etanol.

Az akkumulátorpótló varázsszer

Az etanolt arra használják, hogy a fosszilis üzemanyagba keverjék, Brazíliának pedig óriási mennyiségben áll rendelkezésére. Főleg cukornádból állítják elő, amelyet mintegy 10 millió hektáros területen termesztenek. Ez nagyobb, mint Magyarország teljes területe. 

Amíg nem kezdődött el az EV-k tömeggyártása, az üzemanyagként használt etanolnak köszönhetően az elmúlt két évtizedben kisebb volt a brazil járművek üvegházhatásúgáz-kibocsátása, mint a világ más nagy országainak. Az EV-k elterjedésével ez megfordul (bár rengeteg vita folyik arról, hogy az EV-akkuk előállítása és működtetése mekkora környezeti lábnyomot hagy maga után).

Miközben Európában, Magyarországon is egyre több a szemmel látható jele az EV-k terjedésének és töltőhálózatuk sűrűsödésének, Brazíliában ez szinte teljesen hiányzik, és az igény is igen sovány.  

Lula da Silva elnök január 1-jétől regnáló kormánya augusztusban teszi közzé autóipari koncepcióját, és Uallace Moreira, Lima ipari fejlesztési államtitkára azt közölte a Bloomberggel, hogy a terv csökkentené a benzines autók arányát, arról azonban szó sincs, hogy hozzányúlnának a vegyes meghajtású modellekhez. Júniusban az utóbbiak tették ki a brazíliai autóeladások 84,5 százalékát, miközben az EV-k a 0,5 százalék eléréséért hajtottak.

Brazília az utolsó lesz a súlycsoportjában, aki áttér az áramalapú autózásra. És ez az etanol miatt van

– idézte a hírügynökség Eder Vieitót, a Green Pool Commodity Specialists szenior árupiaci elemzőjét.

Az elektromos meghajtásúak százalékaránya a könnyűgépjármű-eladásokban

Kimaradhatnak a geopolitikai kenyérharcból?

A brazil különutasság a járműiparban felvet egy rendkívül izgalmas geopolitikai kérdést. Ha az EV-kre való áttérés lesz az út a világ számára a következő évtizedekben, elkerülhetetlen lesz – és már meg is indult – a küzdelem az átalakuláshoz szükséges nyersanyagok feletti ellenőrzésért Kína és az Amerika vezette fejlett országok között.

Világpolitikai értelemben Brazília már eddig is külön utakon járt, és még inkább ez várható a baloldali Lula elnök alatt. Nem voltak hajlandók például csatlakozni az Amerika vezette szövetségi tömb Oroszországot az ukrajnai háborúért elítélő kommunikációjához és szankciós intézkedéseihez, sőt fütyülnek az amerikaiak Irán elszigetelődését célzó politikájára is. 

A kérdés:  járhatnak-e teljesen a maguk útján – függetlenül mindenkitől, beleértve Pekinget is –,  ha úgy döntenek, távol tartják magukat a jórészt Kína által ellenőrzött, az EV-akkukhoz és a zöld átalakuláshoz általában szükséges ritkaföldfémekért vívott harctól.

Miközben a fosszilis üzemanyagokba beleszeretett Egyesült Államokban idén az EV-k már az eladott autók 8 százalékát teszik ki, ezt az arányt Brazília a Bright Consulting előrejelzése szerint még 2030-ra sem éri el a könnyűgépjárművek terén, miközben a világátlag akkor már 37 százaléknál tarthat. A vegyes motorokat Brazíliában hatalmas hadtestek védelmezik: a cukoripari lobbi erős, a kormány pedig az etanolüzletet védő jogszabályokat és támogatásokat tart életben, miközben az EV-töltő hálózat fejlesztését és az akkumulátorgyártást nem ösztönzik. 

Pedig az EV-k akkumulátorait szinte minden más országhoz mérten könnyebben tudnák feltölteni klímaszempontból „tiszta” energiával: az országban termelt áram több mint 80 százalékának forrása a víz, a szél, a nap és a biomassza. 

Apucarana,,Paraná,,Brazil,-,October,16,,2022,-,Fuel,Price
Fotó: Shutterstock

Teljesen ki nem maradnak, formálódik egy szép barátság a kínaiakkal

Teljesen Brazília sem maradna ki az EV-forradalomból Lula alatt. Megőriznék az etanol támogatottságát, ugyanakkor udvarolgatni kezdtek egymásnak a kínaiakkal. A kínai EV-gyártóknak Brazília nyilvánvaló előnyöket kínál: a közelséget latin-amerikai nyersanyagforrásokhoz és piacokhoz és egy gyarapodó létszámú és vásárlóerejű középosztályt. 

A legnagyobb kínai autógyártók közül legalább kettő, a BYD és a Great Wall Motor már érdeklődik is a brazíliai gyártás lehetőségei iránt. A helyi viszonyokhoz azonban nekik is alkalmazkodniuk kell: etanollal táplált hibrid modelleket is terveznek gyártani Brazíliában. Az EV-kről folyó diskurzus nagyon fontos Brazília és a világ számára – mondta a Bloombergnek Renan Filho közlekedési miniszter,

 majd mindjárt hozzátette, hogy alacsony károsanyag-kibocsátása miatt ennek az etanol is a részét kell hogy képezze.