Annak ellenére, hogy Ukrajna több gabonát exportált a június végével záródott piaci évben az egy évvel korábbinál, a kivitelből származó bevétele 1,4 milliárd dollárral kevesebb volt annál – ismertette az ukrán gazdasági miniszter hétfőn.

Fotó: AFP

Julija Szviridenko a Forbes ukrán kiadásának adott interjúban azt mondta, hogy a 2022–2023-as piaci évben Ukrajna gabona-, olajosnövény-, növényiolaj- és lisztexportja csaknem 68 millió tonnát tett ki, 10 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. 

Ukrajna 20,7 milliárd dollár értékben adott el gabonát 

az egy évvel korábbi 22,1 milliárd dollárral szemben.

Napraforgóolajat 131 országba exportált tavaly: a teljes mennyiség 19,3 százaléka Törökországba, 12,1 százaléka Romániába, 11,9 százaléka Kínába, 7,2 százaléka Indiába és ugyancsak 7,2 százaléka Lengyelországba került.

Búzát 65 országba exportált: az öt legtöbbet vásárló Törökország (21 százalék), Románia (15,8 százalék), Spanyolország (14 százalék), Banglades (6,2 százalék) és Lengyelország (5,5 százalék) volt.

Ukrán kukoricát 58 ország vásárolt. Az öt legnagyobb vevő  Kína (19,8 százalék), Románia (16,2 százalék), Spanyolország (10,5 százalék), Egyiptom (6,3 százalék) és Olaszország (6,9 százalék) volt – tájékoztatott az ukrán gazdasági tárca vezetője. 

Ukrajna a piaci évben 5,5 millió tonna kukoricát exportált Kínába, 

és ezzel az ország egyik fő szállítója volt ebből a terményből.

Holnap lejár a fekete-tengeri gabonamegállapodás

Oroszország hivatalos úton tájékoztatta Ukrajnát, hogy július 18-tól érvényét veszti a gabonaszerződés. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna nem lesz képes szállítani a mezőgazdasági áruit a Fekete-tengeren.

A miniszter hozzátette, az ukrán gazdák a világ több mint negyven országába adtak el szóját, repcét, napraforgómagot, egyéb olajos magvakat, szója- és napraforgódarát, illetve hajdinát.