Az Eurostat, az statisztikai hivatalának jelentése szerint 2023 júliusában a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben 0,2, az Európai Unió egészében pedig 0,3 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest.

Az előző év azonos időszakához képest 2023 júliusában a kiskereskedelmi forgalom az eurózónában 1 százalékkal, míg az EU-ban 1,2 százalékkal csökkent, tehát jóval enyhébb volt a KSH által kiadott hazai 7,6 százalékos júliusi esésnél.

Az EU-ban a kiskereskedelmi forgalom volumene a járműüzemanyagok esetében 3,9, az élelmiszerek, italok és dohánytermékek esetében 2,4 százalékkal csökkent. A fogyasztási termékek esetében azonban 0,7 százalékkal nőtt 2022 júliusához képest.
Nyugtalanító a helyzet a boltokban: nem vásárolnak eleget a magyarok, de legalább összeomlás sincsA KSH közölte a júliusi kiskereskedelmi forgalmi statisztikát. Éves bázison a csökkenés üteme kedvező pályára állt, havi alapon azonban megint minimális esés állt be. Már csak az a kérdés, milyen folyamatok húzódnak meg a háttérben. |
Ez már a tizedik egymást követő hónap Európában, hogy a belföldi kereskedelem zsugorodott, mivel a reáljövedelmek csökkenése miatt a fogyasztás továbbra is alacsony szinten maradt. A háztartások kénytelenek a jövedelmük jelentős részét a drága energiára és a hiteleik törlesztésére fordítani, ami csökkentette az egyéb javak iránti keresletet.
Azon tagállamok közül, amelyekről rendelkezésre állnak adatok, a kiskereskedelmi forgalom teljes volumenének legnagyobb éves csökkenését Szlovéniában (mínusz 16,3 százalék), Észtországban (mínusz 8,6 százalék) és Magyarországon (mínusz 7,6 százalék) regisztrálták. Ezzel szemben a legnagyobb növekedést Spanyolországban, Cipruson és Luxemburgban figyelték meg, ahol az emelkedés 5 százalék felett volt.
A régióban Lengyelországban 4 százalékkal, Szlovákiában pedig 4,4 százalékkal csökkent a forgalom az előző év azonos időszakához képest. Keleti szomszédunknál kicsivel pozitívabb a kép. A kiskereskedelmi forgalom 2023 júliusában 1,2 százalékkal nőtt Romániában éves összevetésben, lassulva az előző havi 2 százalékos ütemről. Ezzel szemben havi szinten a forgalom 0,3 százalékkal csökkent, ami a júniusi 1,9 százalékos csökkenésről mérséklődött.