Nemzetközi gazdaság

Megugrott az olaj ára az izraeli háború következtében

A piac aggódik a konfliktus eszkalálódása miatt.

Az olajár több mint 3 százalékkal emelkedett hétfőn az Izrael és a Hamász között zajló összecsapások miatt, a piac attól tart, hogy a konfliktus kiterjedhet, ami hatással lehet a Közel-Keletről származó ellátásra.

Saudi,Price,War,,Oil,Market,Prices,Drop,Concept.,Oil,Pumps,
A múlt héten zuhant, most megint emelkedik az olaj ára.
Fotó: Shutterstock

A Brent ára 3,6 százalékkal, hordónként 87,65 dollárra emelkedett kora délutánra, az Egyesült Államokban irányadó West Texas Intermediate (WTI) 4,1 százalékkal, hordónként 86,15 százalékkal drágult, miután a múlt héten 11, illetve több mint 8 százalékkal esett a romló makrogazdasági kilátások következtében.

Az Izrael elleni támadás további kockázati prémiumot adott az olajáraknak, mivel a piac már így is rendkívül szűkös az OPEC+ termeléskorlátozásai miatt, és ez elméletileg tovább szoríthatja lefelé a kínálatot

– mondta a Reutersnek Craig Erlam, az OANDA munkatársa.

A Hamász szombaton az elmúlt évtizedek legnagyobb katonai támadását indította Izrael ellen, ami megtorló izraeli légicsapások hullámát váltotta ki a Gázai övezetben. Az erőszak kitörése azzal fenyeget, hogy kisiklatja az Egyesült Államok erőfeszítéseit a Szaúd-Arábia és Izrael közötti közeledés közvetítésére, amelynek keretében a királyság normalizálná a kapcsolatokat Izraellel, cserébe a Washington és Rijád közötti védelmi megállapodásért.

A szaúdiak állítólag hajlandók lettek volna növelni a kitermelést.
Fotó: Ahmad El Itani / AFP

Szaúdi tisztviselők pénteken állítólag közölték a Fehér Házzal, hogy a javasolt izraeli megállapodás részeként hajlandók jövőre növelni a termelést. Rijád és Moszkva 2023 végéig együttesen napi 1,3 millió hordó önkéntes csökkentésben állapodott meg – emlékeztetett a hírügynökség.

Elemzők szerint a konfliktus következményei közé tartozhat az iráni esetleges lassulása, amely az amerikai szankciók ellenére jelentősen, napi 600 ezer hordóval nőtt az elmúlt évben, a tárolt nyersolajat pedig értékesítették, ami enyhít a Szaúd-Arábia és Oroszország által okozott hiányon.

„Ha a figyelem Irán felé fordul, fennáll a lehetősége annak, hogy szigorúbb szankciókat vezetnek be, ami potenciálisan ellátási korlátozásokhoz és a piaci feltételek szigorodásához vezethet” – figyelmeztetett Ole Hansen, a Saxobank szakértője.

OPEC: korai még temetni az olajszektort

Felpöröghetnek a beruházások az olajszegmensben, az OPEC friss prognózisa szerint a globális napi nyersolajkereslet öt év múlva 110 millió hordóra emelkedik.

 

olaj ára OPEC + izraeli háború Szaúd-Arábia
Kapcsolódó cikkek