BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fellélegezhetnek a magyar vállalkozások: nem lesz kötelező az elektronikus számlázás – egyelőre

Mégsem startol el jövőre az elektronikusszámla- és digitális adatszolgáltatási reform, miután még azok az EU-tagállamok sincsenek felkészülve az uniós sztenderdek szerinti elektronikus számlák fogadására, amelyek egyébként elkötelezettek a rendszer mellett. A szakértő szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy a kérdéssel egyáltalán nem szükséges itthon foglalkozni, hiszen ami késik, nem múlik: előbb-utóbb Magyarországon is búcsút kell inteni a papíralapú és az e-mailben, pdf-ként küldött számláknak.

Mégsem startol el jövőre az elektronikusszámla- és digitális adatszolgáltatási reform – tudatta a Világgazdasággal a Niveus Consulting Group. Az e-számla fogalmának módosítása és a számlabefogadói beleegyezés eltörlése eredetileg 2024 elején történt volna meg – lehetővé téve a tagállamoknak, hogy derogáció nélkül bevezessék a kötelező, az EU-sztenderdnek megfelelő e-számlázást –, ám kiderült, a projekt csúszik, ezért várhatóan jövőre még egyáltalán nem lépnek hatályba ezek a rendelkezések az unión belül sem. Erre egyébként az Európai Bizottság VAT in Digital Age (VIDA) javaslatcsomagja kötelezné a tagországokat a közösségen belüli ügyletek esetében, miközben egy új, majdnem valós idejű digitális adatszolgáltatási rendszer (DRR, Digital Reporting Requirements) bevezetését is előírná. 

Számlakitöltés számlatömb-07
Előbb-utóbb itthon is búcsút kell inteni a papíralapú és az e-mailben, pdf-ként küldött számláknak.
Fotó: Németh András Péter / Mediaworks

Antretter Erzsébet, a Niveus adótanácsadási üzletágának vezetője úgy véli, a késedelemnek elsősorban az az oka, hogy még azok a tagállamok sincsenek felkészülve az uniós sztenderdek szerinti elektronikus számlák fogadására, amelyek egyébként elkötelezettek mellette, ezért felmentést kértek a hatályos szabályok – elsősorban a vevői beleegyezés kötelezettsége – alól. Tehát 2024-ben még nem kerülnek be a kötelező elektronikus számlázással kapcsolatos rendelkezések a közösségi jogba, ráadásul a DRR bevezetésének 2028-as céldátuma is várhatóan csúszni fog. 

A magyar vállalkozások szempontjából mindez azt jelenti, hogy mivel hazánk nem kért és nem is tervez derogációt kérni a vonatkozó közösségi szabályok alkalmazása alól, ezért amíg az EU-s előírások nem változnak, 

Magyarországon nem lesz kötelező az elektronikus számlázás, és nem módosul az online számla-adatszolgáltatás.

Egyelőre tehát fellélegezhetnek azok, akiknek ez nehézséget okozna. Antretter elmondása szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy a kérdéssel egyáltalán nem szükséges foglalkozni, hiszen ami késik, nem múlik: előbb-utóbb búcsút kell inteni a papíralapú és az e-mailben, pdf-ként küldött számláknak. 

Adócsomag: könnyítés az egyéni vállalkozóknak, jön az e-áfa és az e-nyugta, döntöttek a túró rudiról

Az Országgyűlés elfogadta a jövő évi adócsomagot. A kormány bevezeti az elektronikus áfa- és nyugtarendszereket, kezeli az amerikai–magyar kettős adóztatásról szóló egyezmény megszűnésével előálló helyzetet, adómentessé teszi a lottóötöst, és kevésbé izgalmassá a NAV feketelistáit. A törvény 2024. január 1-jétől 18 százalékos áfakulcs alá sorol némely desszert jellegű sajtkészítményeket, így például a túró rudit. A vállalkozók számára 2025-től hatályba lépő adó- és járulékfizetési változtatásokat meglepetésre visszavonták.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.