Az elmúlt években Közép-Kelet-Európában a munkaerőköltség ugrásszerű növekedése a versenyképesség erőteljes csökkenéséhez vezetett. A Capital Economics (CE) elemzése azonban továbbra is viszonylag optimista a középtávú kilátásokat illetően. Az elemzők szerint a régió gazdaságai az évtized hátralévő részében is képesek lesznek fenntartani egy átlagosan 2,5-3 százalékos növekedési ütemet. A magas munkaerőköltség-növekedés fő hatása egy elhúzódó lehet, főleg Magyarországon, Romániában és Bulgáriában. Ezzel párhuzamosan a nemzeti devizákon erősödik a leértékelődési nyomás.
Fotó: AFP
A fajlagos munkaerőköltség 2020 óta 25 százalékkal emelkedett a térségben, ez a gyors bérnövekedés és az ehhez viszonyított gyenge termelékenység kombinációjaként adódott. Így a fő kereskedelmi partnerekhez viszonyítva a térség országainak versenyképessége átlagosan 14 százalékkal csökkent. A CE arra számít, hogy
a szűkös munkaerő kínálat miatt tovább nő a munkaerő költsége, ami a versenyképesség további romlását okozza.
Az elemzők várakozásai szerint a régiós országok Németországhoz viszonyított fajlagos munkaerőköltsége az évtized végéig további 14 százalékkal emelkedik. Így a 2020-29 közötti kumulatív növekedés 32 százalékra nőhet. A termékegységre jutó bérköltség (ULC) Magyarországon, Romániában és Bulgáriában emelkedhetnek a legnagyobb mértékben.
Van még feljebb az értékláncban
A romló versenyképesség alapvetően két módon hat a gazdaságokra. Az első az exportágazatról szól. A relatív ULC-k további 14 százalékos emelkedése ebben az évtizedben – minden más tényezőt változatlannak feltételezve – a régió átlagos exportnövekedését évi 0,6 százalékkal csökkentené. A valóságban persze rengeteg más tényező is befolyásolja az exportot. Így például az, hogy a romló versenyképesség csökkentheti a térségbe irányuló külföldi befektetéseket. Ha így lesz, ez a folyamat kulcsfontosságú időpontban következne be, amikor a térség gazdaságai igyekeznének kihasználni a multik beszállítói láncainak összehúzását, a fokozatos leválást a távol-keleti, főleg kínai szállítókról.
Ugyanakkor a régió vállalkozásai számára továbbra is a lehetőségek tárháza áll rendelkezésre az technológiai intenzitásának javítására és az értékláncban való feljebb lépésre. A közép- és kelet-európai exportkosarak technológiai intenzitása továbbra is alacsony, 2010 óta összességében alig javult.
A csúcstechnológiát képviselő feldolgozott termékek aránya a teljes áruexportban mindössze 12 százalék,
alig magasabb, mint mondjuk Brazíliában, Indiában és Dél-Afrikában, ahol 10 százalék körüli.
Fotó: AFP
A romló versenyképesség másik, és talán fontosabb hatása az inflációban és a devizaárfolyamokban mutatkozik meg. A várakozások szerint a munkaerő-intenzív szolgáltatások inflációja az évtized hátralévő részében évi 3 százalék felett marad régiós átlagban, ezen belül Magyarországon, Romániában és Bulgáriában 4 százalék közelében alakulhat. A költségversenyképesség jelentős csökkenése valószínűleg gyengébb nominális árfolyamokat is eredményez. A CE várakozásai szerint így
a térségi devizák 2030-ig átlagosan 5-10 százalékkal értékelődnek le az euróval szemben.
Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon az egy munkavállalóra jutó munkaerőköltség 2022 óta átlagosan 12 százalékkal emelkedett éves szinten. Ez az elmúlt két évtized leggyorsabb növekedési üteme, jelentősen meghaladja a 2000–2019 közötti 5 százalékos éves átlagot. A 2000–2019 közötti időszakban a növekedés még csak 2-3 százalék volt évente.
Árfolyamhatások
Önmagában a termékegységre jutó bérköltség persze nem alkalmas az összehasonlításra, célszerű ezt korrigálni a kereskedelmi partnerek relatív árfolyamváltozásaival is. Így kapjuk meg az úgynevezett reáleffektív árfolyamindexet (REER), amelyben az árfolyamot a kereskedelmi partnerek forgalommal súlyozott termékegységre jutó bérköltségével korrigáljuk. (A felértékelődő árfolyam rontja, a leértékelődő pedig javítja a versenyképességet.)
Ha így számolunk, az derül ki, hogy a versenyképesség csökkenése sokkal kisebb mértékű volt (14 százalék), mint azt az ULC-k növekedése (2020 eleje óta 28 százalék) önmagukban sugallják. Ennek hátterében az áll, hogy más országokban is emelkedtek az ULC-k, és a kelet-közép-európai devizák leértékelődtek.
Az ábra meglepő dolgot mutat; a magyar és a lengyel versenyképesség is romlott, de a cseh sokkal nagyobb mértékben. Ennek hátterében nagyrészt az áll, hogy a cseh korona 10 százalékkal értékelődött fel az euróval szemben ebben az időszakban, míg a forint 20 százalékkal gyengült.
Munkaerőhiány
A CE alapforgatókönyve szerint a régióban az átlagos munkaerőköltség a 2023-as 11 százalékos növekedésről 2026-ra 5,5 százalékra lassul, s az évtized hátralévő részében ezen a szinten marad. Ez magasabb lenne, mint a 2010–2019 között mért 4,0 százalékos növekedés, aminek hátterében főleg munkaerőpiaci tényezők állnak: tovább csökken a munkaképes korú népesség, a 65 év felettiek csak korlátozottan jelennek meg a munkaerőpiacon, továbbá folytatódik a külföldi munkavállalás térnyerése.
Ezzel párhuzamosan a relatív ULC – amely 2023-ban valószínűleg egy százalékkal csökkent –, az évtized második felében visszatér a 2010–2019 közötti átlagos 2,0-3,0 százalékos éves növekedési ütemhez. Ez a forgatókönyv feltételezi, hogy
viszonylag magasak maradnak a közvetlen külföldi tőkebefektetések, folyamatosan áramlanak az uniós források, valamint a technológia fejlődése továbbra is a jövedelemnövekedés motorja lesz.
Az összehasonlítást persze célszerű elvégezni a német bérekkel is, hiszen Németország az EU legnagyobb gazdasága, egyben a térség legnagyobb tőkebefektetője.
Az egy munkaórára jutó átlagos munkaerőköltség Közép-Kelet-Európában 11 euró volt, szemben a németországi 37 euróval,
ami durván 30 százalékos arányt jelent. A CE előrejelzése szerint – árfolyamkiigazítás nélkül – ez az arány az évtized végére 40 százalékra emelkedik, vagyis a térség bérversenyképessége kis mértékben romlik.
Egy másik módja az elemzésnek, ha a fajlagos munkaerőköltséget összehasonlítjuk az egy munkaegységre jutó hozzáadott értékkel.
A régióban az egy dolgozóra jutó hozzáadott érték a németországi érték 45 százaléka volt.
Ugyanakkor az egy főre jutó munkaerőköltségre fordított egy euró a térségünkben átlagosan 35 százalékkal több hozzáadott értéket eredményezett, mint Németországban. Így a munkaerőköltség növekedése önmagában nem valószínű, hogy elég nagy lenne ahhoz, hogy aláássa a Közép-Kelet-Európa költségelőnyét.
Ráadásul a közép- és kelet-európai gazdaságok más területeken is nagy költségelőnyöket mutatnak, például a föld- és az ingatlan árak terén. részéhez képest. Például egy ipari ingatlan átlagos tőkeértéke 2023-ban Lengyelországban, Magyarországon és Romániában csupán alig több mint fele volt a németországi értéknek.
Inflációs- és árfolyamnyomás
A következő években a magasabb munkaerőköltség-növekedés második, és valószínűleg nagyobb hatása az inflációra és az árfolyamokra lesz. A magas ULC-növekedés megszoríthatja a vállalatok haszonkulcsát és fokozhatja az inflációs nyomást. Ez aggodalomra ad okot, tekintettel a régiót ért inflációs sokk mértékére és annak kockázatára, hogy a magas infláció hosszabb ideig fennmaradhat. Ez együtt jár az árfolyamra nehezedő leértékelődési nyomással is. A CE előrejelzése szerint a régió devizái átlagosan 5-10 százalékkal gyengülhetnek a következő 10 év során az euróval szemben.
A gyengülő árfolyamok nagymértékben ellensúlyozzák majd a munkaerőköltségek növekedését.
Egy 5-10 százalékos leértékelődés például a Németországgal szembeni relatív ULC-emelkedés mintegy harmadát ellensúlyozná.
A CE arra számít, hogy a GDP növekedése a térségben az évtized hátralévő részében átlagosan 2,5-3,0 százalék lesz.
