A német gazdaság valószínűleg 2024 első negyedévében is csak stagnálni fog, de még további zsugorodásra is van esély – derült ki a Bloomberg elemzői felméréséből

One year Tesla Gigafactory Berlin Brandenburg német gazdaság
Az év elején sem tud lábra állni a német gazdaság.        
Fotó: Patrick Pleul / AFP  

A német gazdaság 2023-ban csak egy negyedév alatt bővült. A február elején megkérdezett közgazdászok most arra számítanak, hogy a bruttó hazai termék (GDP) a márciusig tartó három hónapban sem mozdul el a holtpontról – szemben az előző hónapban prognosztizált 0,1 százalékos növekedéssel.            

Az új előrejelzés összhangban van a Bundesbank jelentésével, amely szerint hiába javult a háztartások jövedelme, az első negyedévben Európa legnagyobb gazdasága „legfeljebb stagnálni fog”. A válaszadók egyharmada pedig még ennél is pesszimistább volt: ismét zsugorodásra számítanak, ami elnyúló recessziót jelentene Németország számára.   

A meglévő adatok mérsékelt zsugorodásra utalnak az év első három hónapjában, de lehetséges, hogy már elértük a mélypontot. A szolgáltatási szektor továbbra is erős, és a feldolgozóiparban is kissé javult a hangulat

– mondta Erik-Jan van Harn, a Rabobank elemzője.

német gazdaság
 

Németország volt az egyetlen olyan gazdaság a G7-ek közül, amely tavaly zsugorodott, és egyre több közgazdász – köztük az ország két legnagyobb hitelezőjének, a Deutsche Banknak és a Commerzbanknak a szakértői – 2024-ben ennek a trendnek a folytatására számítanak. A következő évekre vonatkozó kilátások sem sokkal biztatóbbak, a kormány gazdasági tanácsadói pedig maximum 0,4 százalékos növekedésre számítanak.  

A nagyvállalatok is nyögik a német gazdaság gyengeségét

A VPD német bankszövetség hétfőn közzétett jelentése szerint az irodaházak piaca az elmúlt két évtized legmeredekebb visszaesését szenvedte el, miután a magas finanszírozási költségek és az otthoni munkavégzés népszerűsége egyre nagyobb nyomás alatt tartják a szektort.

A negyedik negyedévben az árak 13 százalékkal, 2024 egészét tekintve pedig 10 százalékkal csökkentek, ami a legnagyobb visszaesés a feljegyzések 2003-as kezdete óta, és az előrejelzések szerint ez a trend jövőre is folytatódni fog.

Az ingatlanpiaci válság az irodákat jobban sújtja, mint a lakásokat. Ahogy a német gazdaság bukdácsol, és ahogy nő a bizonytalanság a munkavállalók teljes visszatérésével kapcsolatban, a kereslet úgy zuhan tovább

– figyelmeztetett Jens Tolckmitt, a VDP ügyvezető igazgatója. A kereskedelmiingatlan-szektor összeomlása pedig több nagy hitelezőt is magával ránthat.    

Eddig bírtuk: megfertőzhette a német gazdaság a magyart

Hónapok óta zuhan a magyar ami egyértelmű jele annak, hogy a magyar gazdaság is megérzi a német gazdaság gyengélkedését. Az elemző szerint az idén belépő új exportkapacitások húzhatják ki a gödörből a hazai külkereskedelmet, ezzel együtt is kérdéses, hogy a növekedésre milyen hatással van az erőtlen év vége.