BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szijjártó Péter: minden támogatást meg kell adni Egyiptomnak a közvetítői és deeszkalációs szerepe fenntartásához

A nemzetközi közösség első számú feladata ma a krízis továbbterjedésének megelőzése kell legyen, amiben Egyiptom kritikus szerepet játszik– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Genfben. Szerinte Egyiptom eddig is sokat segített az európai biztonság fenntartásában az illegális migrációs hullámok féken tartásával.

Európának elemi érdeke Egyiptom stabilitása és biztonsága, amely a közel-keleti válság eszkalációjának megelőzése szempontjából is rendkívüli fontosságú, a nemzetközi közösségnek ezért mindent meg kell tennie az ország támogatása érdekében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Genfben. A minisztérium tájékoztatása szerint a tárcavezető egyiptomi kollégájával, Számeh Sukrival folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy már világszerte érezhetők a hatásai a közel-keleti biztonsági válságnak, amely a regionális, sőt akár a globális kiszélesedés kockázatával is járhat.

Számeh Sukri egyiptomi és Szijjártó Péter magyar külügyminiszter találkozóján elhangzott, Egyiptomnak mindig is volt egyfajta stabilizáló szerepe.
Fotó: Király Márton/Szijjártó Péter/Facebook


Kiemelte, hogy a nemzetközi közösség első számú feladata ma a krízis továbbterjedésének megelőzése kell legyen, márpedig ebben Egyiptom kritikus szerepet játszik.
Vannak országok, amelyek ebben elementáris fontosságú szerepet játszanak, ilyen Egyiptom is, amely a maga mérsékelt, bölcs, óvatos hozzáállásával mindig is egyfajta stabilizáló tényező volt a közel-keleti térségben – közölte.

Rámutatott, hogy az ország már eddig is sokat segített az európai biztonság fenntartásában az illegális migrációs hullámok féken tartásával, a gázai háború kitörése óta pedig, folyamatos közvetítői tevékenységének köszönhetően is, egyelőre sikerült megakadályozni az eszkalációt.
Szijjártó Péter köszönetét fejezte ki az egyiptomi diplomácia vezetőjének, akinek tájékoztatása szerint elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy sikerült kimenekíteni a magyar állampolgárokat a palesztin enklávéból.
 

És abban reménykedünk, hogy Egyiptomnak ez a közvetítői, moderáló szerepe a jövőben is hozzá fog járulni ahhoz, hogy a közel-keleti térségből ez a konfliktus ne terjedhessen tovább

– mondta.

Kitért arra is, hogy a fegyveres konfliktusnak már vannak olyan hatásai, amelyek az európai gazdaságot is súlyosan érintik, a jemeni húszi lázadók vörös-tengeri támadásai bizonytalanabbá és drágábbá tették a kelet-nyugati áruszállítást, ami Magyarországon is bizonyos zavarokat okozott.

Ráadásul – mint rámutatott – mindennek Egyiptom is kárvallottja, mivel a Szuezi-csatornából származó bevételei nagyjából fele odaveszett.
Nagyon éles és határozott tengeri művelet szükséges ahhoz, hogy a húsziknak ezen támadásait vissza lehessen szorítani annak érdekében, hogy a tengeri hajózás szabadsága újra realitás legyen, és a Szuezi-csatornán keresztül Európa felé gyorsan el tudjanak jutni a keleti szállítmányok – jelentette ki.
A miniszter Európa elemi érdekének nevezte Egyiptom stabilitását és biztonságát, amely a közel-keleti válság továbbterjedésének megelőzése szempontjából is kritikus fontosságú.
 

Azt gondolom, a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie Egyiptom támogatása érdekében, és a nemzetközi közösségnek mindent meg kell tennie, hogy Egyiptom stabilitását, békéjét semmifajta kockázat ne érhesse

– vélekedett.

A miniszter érintette a kiváló kétoldalú kapcsolatokat is, emlékeztetve, hogy a magyar közlekedési ipar történetének legnagyobb megrendelését teljesíti az Egyiptomba szállítandó vasúti kocsikkal, amelyek közül már több százat legyártottak Dunakeszin.
A magyar–egyiptomi kereskedelmi forgalom is folyamatosan bővül, több mint 1200 egyiptomi hallgató jelentkezett az évi 200 magyar felsőoktatási ösztöndíjas helyre, és a két ország szorosan együttműködik az ENSZ különböző szervezetein belül is – sorolta.

A kétoldalú kapcsolataink tehát lendületben vannak, és most nagyon fontos célkitűzés kell legyen az a nemzetközi síkon, hogy Egyiptom békéjét, biztonságát és stabilitását semmi se veszélyeztethesse – összegzett.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.