BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végre megszólalt a Meta: ez hosszú lesz – megvan, mikorra állhat helyre a Facebook

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Kedd délutántól elérhetetlenné vált a Facebook és az Instagram. Az anyacég, a Meta nagy nehezen reagált a történtekre. Az üzleti partnereinek pedig azt is elárulta, mikorra javíthatják meg a szolgáltatásaikat.

Kínos vagy sem, a Meta kénytelen volt a nagy rivális X-en megszólalni, miután kedd délután lényegében az összes szolgáltatása leállt. Ezen természetesen Elon Musk X-vezér remekül szórakozik.

Megszólalt a Meta: ez hosszú lesz – megvan, mikorra állhat helyre a Facebook. Fotó: AFP

Andy Stone, a Meta kommunikációs vezetője azt írta rövid bejegyzésében, hogy 

tisztában vagyunk vele, hogy a felhasználók nehezen férnek hozzá szolgáltatásainkhoz. Most ezen dolgozunk.

A Meta egy másik, már nem nyilvános csatornán valamivel részletesebb tájékoztatást adott. A Httpool – a Meta meghatalmazott értékesítési partnere Európában – arról tájékoztatta az üzleti partnereit, hogy globális hibát azonosítottak, amelynek 

a javítása még a nap folyamán, várhatóan kora estig megtörténik.

Vagyis ha minden jól megy, kedden az esti órákra helyreáll a Meta és újra használható lesz a Facebook, a Messenger és az Instagram is. A szakemberek addig is arra figyelmeztetik a felhasználókat, hogy ne próbálkozzanak többszöri belépéssel a felületekre, mert ez a rendszer terhelését okozza, végső soron pedig tartósabb kizárást is okozhat a profilokból.

Facebook-halál: Elon Musk remekül szórakozik

Több órája elérhetetlen a világon a Meta szinte összes szolgáltatása. Elon Musk reagált a történtekre.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.