BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Group of business people in the office building lobby

Gyakorlatilag szabadon garázdálkodnak a lobbisták az Európai Unióban

Az Európai Számvevőszék legfrissebb jelentése szerint hiába van egy központi nyilvántartás, amelyet elvben az Európai Bizottságnak, a parlamentnek és a tanácsnak is használnia kéne, ezzel az EU szervezetei lazán bánnak. Még nagyobb gond, hogy a lobbisták szándékosan kikerülik, így gyakorlatilag szabadon garázdálkodnak, ami korrupcióhoz vezethet.

Rendszeresen megkerülik a nyilvántartást az Európai Unió különböző intézményeiben tevékenykedő lobbisták, ami jogtalan befolyásoláshoz, tisztességtelen versenyhez és akár korrupcióhoz is vezethet az Európai Számvevőszék legfrissebb jelentése szerint.

lobbisták Európai Unió
A lobbisták gyakorlatilag szabadon tevékenykedhetnek az Európai Unió intézményeiben / Fotó: Getty Images

A számvevőszék előrebocsátotta, hogy a lobbitevékenység alapvetően nem ördögtől való, hiszen demokratikus eszköz, amely lehetővé teszi szervezeteknek és egyéneknek, hogy részt vegyenek a szakpolitikai és egyéb döntéshozatali folyamatokban. A probléma ott van, hogy ugyan az Európai Bizottság, a parlament és a tanács is csatlakozott az átláthatósági nyilvántartáshoz, ám ezt a lobbisták elkerülik. 

A nyilvánosság elől rejtegetett lobbizás megrengeti a közbizalmat

Az említett intézmények 2021-ben megállapodtak abban is, hogy a nyilvántartásba vétel szükséges előfeltétele annak, hogy a lobbisták bizonyos tevékenységeket végezhessenek.

Csakhogy ez a megállapodás nem határoz meg minimumkövetelményeket a végrehajtásra, 

hanem lehetővé teszi az intézményeknek, hogy eltérően alkalmazzák, például lazán határozzák meg, hogy mely lobbitevékenységek esetében van szükség erre a nyilvántartásba vételre, vagy hogy a lobbisták miként léphetnek kapcsolatba az intézmények tagjaival és személyzetével.

Az Európai Parlament sem izgatja magát a lobbisták tevékenysége és a szabályok betartása miatt / Fotó: Olivier Matthys

E kiskapu ékes példája a számvevők szerint a Katargate, hiszen nem vettek nyilvántartásba egy azonosított nem kormányzati szervezetet, ráadásul ez a szervezet 2022 júniusában egyik házigazdája volt egy konferenciának az Európai Parlamentben.

Az uniós átláthatósági nyilvántartást meg kell erősíteni, nehogy papírtigrissé váljon

– mondta Jorg Kristijan Petrovic, az ellenőrzést vezető számvevő. Hozzátette: habár a nyilvántartás hasznos információkkal szolgál a lobbizásról, nem csodaszer. Rengeteg lobbikapcsolat folyhat ugyanis a nyilvánosság elől elrejtve, ami csorbítja az átláthatóságot, és a közbizalomra is hatással van.

A szervezetek harmada az árnyékban dolgozik

A számvevők bírálták azt is, hogy a lobbistákat csak a legmagasabb beosztású személyzettel való találkozás céljából kell nyilvántartásba venni, illetve csak az előre ütemezett találkozókról kell beszámolni. Nem szükséges hivatalos nyilvántartást vezetni a következőkről:

  • a spontán találkozókról,
  • az e-mail-váltásokról,
  • a nem tervezett telefonhívásokról,
  • a lobbistáknak nem kell regisztrálniuk a főigazgatói szint alatti munkatársakkal való találkozáskor sem.
Nem a parlamenti széksorokban, hanem követhetetlen e-mailekben és telefonokon megy főleg a lobbizás / Fotó: Olivier Hoslet

Végkövetkeztetésként a számvevők megjegyezték: fennáll annak a kockázata, hogy a harmadik fél által finanszírozott nem kormányzati szervezetek nem fedik fel finanszírozási forrásaikat azt állítva, hogy csak saját érdekeiket vagy tagjaik kollektív érdekeit képviselik – a nyilvántartásba vett nem kormányzati szervezetek egyharmada esetében ez így történik.

Több mint kétszer annyian vannak a lobbisták, mint 2012-ben 

Az EU-s átláthatósági nyilvántartásban szereplő lobbisták száma a 2012-es létrehozása óta 5500-ról 2024-re mintegy 12 500-ra nőtt. A regisztráció önkéntes, ráadásul 

az európai ombudsman nemrégiben hivatali visszásságot állapított meg a titkárság részéről is, 

amelyet a tanács, a bizottság és a parlament által közösen működtetett, mivel nem folytatott érdemi vizsgálatokat.

Egyébként 2019-ben már vizsgálták, hogy jól működnek-e az etikai keretrendszerek, és különjelentésükben arra jutottak a számvevők, hogy az ellenőrzött intézmények nagyrészt megfelelő etikai keretrendszereket vezettek be, de volna min javítani, például a tagállamok tanácsi képviselőinek munkáját egyáltalán nem szabályozza közös uniós etikai keretrendszer.

A számvevők legutóbb a szakmai gyakorlatokat, előtte a közlekedésbiztonságot vizsgálták, és egyikről sem voltak jó véleménnyel.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.