A multinacionális vállalatokra kivetett globális minimumadóról szóló megállapodás nem születik meg a korábbi tervekben szereplő júniusi határidőre – közölte Giancarlo Giorgetti olasz gazdasági miniszter a G7-ek pénteken kezdődő pénzügyi csúcstalálkozója előtt.
Giorgetti, aki Olaszország idei G7-elnökségének köszönhetően a találkozót is vezeti, elmondta, hogy az Egyesült Államoknak, Indiának és Kínának egyaránt fenntartásai voltak a megállapodás feltételeivel kapcsolatban, most pedig nyíltan kiálltak az új rendszer bevezetésével szemben.
Idén nyáron nem tudjuk elfogadni a tervezetet, ami hatalmas csalódást jelent a legtöbb részt vevő ország számára. A gazdasági nagyhatalmak, amelyek a célzott vállalatoknak adnak otthont, mindent megtesznek, hogy megvédjék őket az igazságosabb adózástól
– nyilatkozta a gazdasági miniszter a Reutersnek az észak-olaszországi Stresában, a csúcstalálkozó helyszínén.
Az adó elsősorban az amerikai székhelyű digitális óriáscégeket célozza, a terv „első pillérének” célja – amelyet most fogadtak volna el –, hogy a mintegy 200 milliárd dollárnyi vállalati nyereség adóztatási jogát átcsoportosítsa azokba az országokba, ahol a vállalatok üzleti tevékenységet folytatnak.
Giorgetti szerint azonban az utolsó pillanatban több ország is bejelentette, hogy nem fogják ratifikálni az egyezményt, bár hónapok óta azon dolgoznak, hogy engedményeket adjanak nekik és a vállalatoknak.
A program első pillérének bevezetésével a G7-ek abban bíztak, hogy lezárhatják azt az Egyesült Államok és több uniós tagállam – köztük Olaszország – között kirobbant vitát, amelyek során az amerikai vállalatokra kivetett digitális adók megtorlására Washington súlyos vámokat vezetett be több európai termék ellen. Ez a 25 százalékos vám
származó, több mint kétmilliárd dollár értékű importra csapott volna le, a kozmetikai cikkektől a luxus kézitáskákig.
Az érintett országok és Washington között jelenleg is folynak a tárgyalások az adók enyhítéséről és a vámok eltörléséről, ám kétségtelen, hogy ez a vita is nyomot hagyott a globális minimumadóról szóló tárgyalások hangulatán.
S bár a tervezet első fele megrekedt, az európai országok már el is kezdtek dolgozni a program második pillérén, amely még több nemzetközi céget foglalna magában.
A megállapodás e része azt próbálja elérni, hogy a 750 millió eurónál nagyobb bevétellel rendelkező vállalatok is 15 százalékos adót fizessenek azzal, hogy még az alacsonyabb adókulcsú országokban szerzett bevételekre is kiegészítő terheket alkalmaznának.
Versenyképesek maradhatunk a globális minimumadóval terhelt világban?A globális minimumadó alapjaiban változtatja meg a külföldi működőtőke-befektetésekért folytatott versengés eddig ismert kereteit. Az Európai Unió, valamint a világ számos országa mellett 2024. január elsején Magyarországon is hatályba léptek az OECD és EU által kidolgozott szabályrendszert átültető törvények. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.