Tulajdonképpen egy párhuzamos társasági adórendszer jön létre a legnagyobb multinacionális vállalatok számára, amely kizárólag az évi 750 millió eurót meghaladó világszintű bevétellel rendelkező cégcsoportokat érinti. A cél, hogy ezek a társaságok legalább 15 százalékos jövedelemadót fizessenek a különböző országokban elért jövedelmük után egy komplex, egységes számítás alapján. Az egyes leányvállalatok továbbra is a helyi társasági adószabályok szerint viselik a közterheket. Amennyiben az adott országban befizetett adójuk nem éri el a globális számítási modellje mentén meghatározott jövedelem 15 százalékát, a különbséget kiegészítő formájában kell megfizetniük az aluladóztatott társaságoknak. A be nem gyűjtött összeget egy bonyolult elosztási mechanizmus alapján más, a globális minimumadó szabályait bevezető országok szedhetik be. Így kívánják ösztönözni az adóparadicsomokat, illetve a kvázi adóparadicsomként működő fejlett és fejlődő országokat, hogy maguk vessék ki a 15 százalékos minimumadót. Az elosztási mechanizmus bizonyos rendelkezései csak 2025-től lépnek életbe.
Korábban is voltak hasonló kezdeményezések, ám ezek rendre zsákutcába futottak. A mostani sikert az magyarázhatja, hogy az Egyesült Államok kormánya karolta fel az OECD-ben egy ideje már tárgyalt javaslatot, és valamennyi gazdaságdiplomáciai eszközét bevetve elérte, hogy a világ fejlett gazdaságait tömörítő OECD-országok – néhány nagyobb gazdasággal rendelkező fejlődő országgal karöltve – elkötelezzék magukat a szabályozás bevezetése mellett. Első látásra úgy tűnhet, hogy az amerikaiak saját multinacionális cégeiket hozták nehéz helyzetbe, amelyek hagyományosan a feltörekvő gazdaságok közti „adóverseny” legnagyobb nyertesei voltak. A helyzet azonban ennél összetettebb.
Kezdjük a folyamat elejéről! Donald Trump adminisztrációja 2017-ben adóreformot hajtott végre: a korábbi 35 százalékos társasági adókulcs 21 százalékra csökkent, illetve kedvezményes adókulcsokat vezettek be bizonyos exportból származó, illetve külföldön megszerzett jövedelmekre. Arra próbálták így ösztönözni a nagy cégcsoportokat, hogy a külföldre kiszervezett tevékenységeket visszahozzák. A 2021 januárjában felálló Biden kabinet viszont grandiózus gazdaságélénkítő programok megvalósítására tett ígéretet. Ezeket részben a társasági adókulcs 28 százalékra való emeléséből finanszírozták volna. Ezzel egy időben vették napirendre a globális minimumadó ügyét a G7-es és G20-as csúcstalálkozókon. Az új washingtoni kormány társasági adóemelésre készült, miközben azért lobbizott, hogy a legnagyobb cégek adóterhe a világ többi részén is számottevő mértékben emelkedjen. Így az Egyesült Államok relatív befektetésvonzó képessége megmarad, vagy akár javulhat is. Néhány nagy tőkeexportáló ország (például Németország és Franciaország) is az ötlet mellé állt. A nemzetközi adóversenyben jellemzően élen járó kisebb országok (pl. Svájc, Írország, Észtország) először ellenezték a felvetést, de végül beálltak a sorba. Utolsó volt közülük Magyarország 2021 decemberében, de addigra az Egyesült Államok felmondta a két ország közti nemzetközi adóegyezményt.
A Biden adminisztráció végül nem tudott elegendő kongresszusi támogatást szerezni a társasági adóemeléshez, illetve a globális minimumadó szabályainak hazai bevezetéséhez. Közben viszont elfogadtak egy hatalmas gazdaságélénkítő csomagot (The Inflation Reduction Act), amely adókedvezményeket is biztosít bizonyos belföldi beruházásokhoz. A trumpi adóreformok és a bideni gazdaságélénkítés következtében tehát néhány év alatt teljesen átalakult a belföldi beruházások adókörnyezete. A világ vezető gazdasága lényegében mérsékelt adóterhelésű országgá vált.
Ezzel párhuzamosan az EU elkötelezte magát a globális minimumadó bevezetése mellett. Emiatt jelentősen nőhetnek majd az itt beruházó cégek adóterhei.
A globális minimumadó lényegében ellehetetleníti, hogy a versenyző országok az eddigi módon, adókedvezményekkel támogassák a beruházásokat.
Ezért az olyan uniós országok, mint Magyarország, kénytelenek újragondolni az állami támogatások rendszerét. Úgy tűnik, az Egyesült Államok újabb előnyre tesz szert a globális versenyképesség szempontjából. Európa már megkezdte azoknak az új beruházási ösztönzőknek a kidolgozását, amelyekkel felveheti a versenyt, de lépéshátrányba került.
Az összképet tovább árnyalja, hogy a globális minimumadót is tartalmazó nemzetközi adóreform eredetileg két pilléren alapult, amelyek közül a végül a megvalósult minimumadó „csak” a második. Az első pillér ugyanis a legtöbb országban fizikai jelenlét és emiatt helyi adóztatás nélkül hatalmas profitokat termelő technológiai óriáscégek egyfajta minimumadója lett volna. Ennek keretében a nagy technológiai cégek hipotetikus adóalapját osztották volna el azon országok között, ahonnan jövedelemre tesznek szert. Leegyszerűsítve: az Egyesült Államok beleegyezett volna a nagy technológiai cégeinek külföldön történő megadóztatásába, a világ többi része pedig a globális minimumadó bevezetését vállalta. Miközben ez utóbbit az EU és a világ számos országában az év elejével bevezették, a technológiai óriások világszintű megadóztatásának technikai részletei kapcsán továbbra is végeláthatatlan viták folynak.
Magyarország és a hozzá sok szempontból hasonló helyzetben lévő közép-európai országok jelentős mértékben támaszkodnak a külföldi multinacionális cégek beruházásaira. Többek között alacsony adókörnyezettel, közvetlen támogatásokkal és adókedvezményekkel csábítják őket, sokszor egymással versengve. Magyarország az ilyen vállalati kedvezmények tekintetében az élmezőnyben van.
A nemzetközi nyomás hatására a magyar kormányzat a globális minimumadó teljes szabályrendszerének bevezetését követően elkezdte a támogatási rendszer átalakítását.
Mások éltek a részbeni bevezetés lehetőségével (például Észtország, Lettország, Litvánia, Szlovákia), azaz a belföldi kiegészítő adót kivetik, de a más országokban be nem szedett adó elosztási mechanizmusából egyelőre kimaradnak. Ezzel azt üzenik a befektetőknek, hogy a máshol megtermelt profitjaikat akkor sem adóztatják meg, ha ezzel bevételről mondanak le. Hasonlóképp cselekedett Svájc is, miközben az EU-n belüli adóparadicsomként túlélni próbáló Málta egyelőre nem vezeti be a minimumadót. A következő időszak jó eséllyel azzal telik majd, hogy ezek az országok másképp próbálják növelni a versenyképességüket – akár a globális minimumadó belföldi szabályainak finomhangolásával. Ezen még változtathat az is, ha elkezd repedezni a törékeny nemzetközi konszenzus. Az uniós országok egy része továbbra is vonakodik, illetve már késésben van a szabályok bevezetésével (például Lengyelország). A novemberi amerikai választások kimenetelétől függően pedig a világ vezető hatalma elsőszámú támogatóból könnyen ellenzővé válhat, ami egy merőben új helyzetet jelenthet.
