Éveket vártak az ausztrál homárok, Kína most végre beengedi őket
Miközben Kína a lejtőn lévő gazdaságának felélénkítésével van elfoglalva, sikerült pontot tenni egy fontos partnerével négy éve húzódó viszály végére. Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy a két ország megállapodott arról, hogy Kína az év végéig újraindítja az ausztrál homár importját – írta a Reuters.

Albanese elmondta, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetségének laoszi találkozójának keretében folytatott kétoldalú megbeszélést Li Csiang kínai miniszterelnökkel, és ezen az egyeztetésen állapodtak meg a homárkereskedelem év végéig történő teljes visszaállításáról, és annak ütemezéséről. Az export még a kínai újév előtt újraindul.
Peking 2020 végén vezetett be nem hivatalos importtilalmat számos ausztrál termékre, többek között szénre, borra és a homárra is. A lépésre azt követően került sor, hogy az két oroszág közötti, egyébként is feszült helyzetben Canberra vizsgálatot kért a koronavírus-járvány (Covid) eredetével kapcsolatban.
Az azóta eltelt időszakban szinte minden korlátozást feloldottak, a csütörtöki bejelentés idején már csak a homárra vonatkozott a tilalom. Bár mindkét ország számára pozitívum a kereskedelem helyreállítása, Ausztrália nyer nagyobbat a békülésen, ugyanis a négyéves diplomáciai csörte során több tízmilliárd dollárnyi ausztrál exportot zártak ki Kínából, és jelentős részét Canberra nem is tudta máshova értékesíteni.
Habár a kínai külügyminisztérium nem kommentálta a tilalom feloldásának hírét, de a tárca szóvivője egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az ország kész együttműködni Ausztráliával az aggodalomra okot adó kérdések megfelelő, párbeszéd útján történő megoldása érdekében.