
Gyatra globális növekedésre számít az IMF, geopolitikai feszültségek miatt kongatja a vészharangot
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csökkentette a jövő évre vonatkozó globális növekedési előrejelzését, és figyelmeztetett a háborúk és a kereskedelmi protekcionizmus okozta kockázatok felerősödésére, miközben megdicsérte a jegybankokat a recessziómentes inflációcsökkentésért.

Az intézmény kedden kiadott jelentésében figyelmeztetett, hogy a globális kibocsátás csak 3,2 százalékkal bővülne jövőre, ami 0,1 százalékponttal lassabb a júliusi becslésnél. Az idei évre vonatkozó előrejelzésük azonban változatlan maradt.
Az alap már néhány éve figyelmeztet arra, hogy a világgazdaság hosszú távon valószínűleg a jelenlegi közepes szinten fog növekedni, ami túl kevés ahhoz, hogy a nemzetek megkapják a szegénység csökkentéséhez és az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez szükséges forrásokat.
A kockázatok egyre inkább lefelé mutatnak, és egyre nagyobb a bizonytalanság a világgazdaságban. A protekcionizmus, a konfliktusok és a kereskedelmi zavarok mindenkinek ártani fognak
– magyarázta Pierre-Olivier Gourinchas, az IMF vezető közgazdásza a Bloombergek . Azt azonban pozitívumnak említette, hogy az infláció a 2024-es 5,8-ről jövőre 4,3 százalékra lassul.
Bár a jelentésben nem említik kifejezetten az amerikai választásokat, a két hét múlva esedékes szavazás a tagországok éves találkozóját kíséri, amelyen közel 200 ország pénzügyminiszterei és jegybankárai gyűlnek össze az IMF és a Világbank washingtoni székhelyén, mindössze három háztömbnyire a Fehér Háztól.
Totális eladósodásra figyelmeztet az IMF
A szervezet a múlt héten közölte, hogy elemzői aggódnak a globális államadósság miatt, amely az előrejelzések alapján az év évéig elérné a százezermilliárd dollárt, azaz a világ GDP-jének 93 százalékát.
Emiatt arra ösztönzik a kormányokat, hogy hozzanak kemény döntéseket a hitelfelvétel stabilizálására. Az IMF főleg amiatt kongatja a vészharangot, hogy a magas adósságok mellett nehéz lesz növelni a kiadásokat a megújuló energiaforrások finanszírozására, az öregedő társadalmak ellátására vagy a szociális védőhálók megerősítésére.
Jelentésükben azonban megdicsérték a jegybankokat, amiért lassították az inflációt anélkül, hogy a gazdaságok recesszióba billentették volna – Gourinchas ezt az „év legnagyobb sikerének” nevezte.
IMF-közgyűlés: adósságelengedésért könyörög a Világbank elnöke
A világ vezető országain is egyre nagyobb az adósságteher. Az IMF közgyűlésén a szegényebb országok adósságának elengedése is napirendre kerül.




