
Vásárlással vezetik le a választási szorongást az amerikaiak
Az amerikaiak szoronganak, aggódnak a gazdaság, a külpolitika és a választások miatt, és ezt a szorongást a boltokban vezetik le. A jelenséget „doom spendingnek” nevezik, ami egyfajta fájdalomcsillapításként működő vásárlás vagy élményfogyasztás, és gyakorlatilag ész nélküli költekezést jelent, mert ki tudja, mit hoz a holnap.

A 2007-ben alapított Intuit Credit Karma ingyenes hitel- és pénzügyi menedzsmentplatform legfrissebb felmérésének eredménye szerint a megkérdezett vásárlók mintegy 27 százaléka szórja a pénzt ilyen meggondolatlanul az aggodalmai ellenére.
A szokás a fiatalabb generációk körében elterjedtebb, az 1995 és 2009 között született Z generáció 37 százaléka, az őket megelőző Y generációnak, a ezredfordulósoknak pedig a 39 százaléka ismeri el, hogy ezt teszi.
Minden generáció aggódik
A szorongás azonban minden korosztályra igaz, az október végén, 1001 fő részvételével készített felmérés szerint ugyanis
az amerikaiak 60 százaléka aggódik a világ és a gazdaság állapota miatt,
ami több, mint egy évvel ezelőtt volt.
Az ész nélkül költekezők legfőbb aggodalma a megélhetési költségek (55 százalékát), az infláció (43 százalék) és az elnökválasztás (28 százalék).
A CNBC tudósítása szerint válaszadók 36 százaléka állítja, hogy a világgal és a gazdasággal kapcsolatos bizonytalanságérzet miatt nem tudja racionalizálni a pénzügyeit. Az arányuk azonban a Z generáció körében 47, az ezredfordulósoknál pedig 43 százalék.
Túl sok időt töltenek az interneten
A vásárlók talán „a kontroll érzését keresik, különösen egy olyan időszakban, amikor úgy érzik, hogy annyi minden kikerül az irányításunk alól” – magyarázta Courtney Alev, a Credit Karma pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadója.
A „doom spending” szerinte azért érinti leginkább a fiatalokat érinti, mivel ők „krónikusan” sok időt töltenek az interneten és a közösségi médiában. A felmérésben utóbbit el is ismeri magáról a Z generáció 70 és az ezredfordulósok 52 százaléka.
Ha már valaki online van, és mindent elolvas a világban zajló dolgokról, akkor valószínűbb, hogy valóban stresszelni fog, és akkor ezeket a megküzdési mechanizmusokat keresi
– tette hozzá Alev.
A vásárláshoz fordulnak, mert úgy érzik, hogy rossz lapokat kaptak
A Bankrate.com 2023-as felmérése szerint azok a vásárlók, akik a közösségi médián alapuló impulzusvásárlásokról számoltak be, egy év alatt átlagosan 754 dollárt költöttek. Ez a késztetés bizonyos szempontból „a koronavírus-járványból született” – mondta Ted Rossman, a Bankrate vezető iparági elemzője. A trend különösen a fiatalabb vásárlók körében gyakori, akik úgy érezhetik, hogy „rossz lapokat osztottak nekik” – tette hozzá.
Fiatal felnőttek pénzügyi helyzetét rontják a magas diákhitelek, az egyre megfizethetetlenebb ingatlanárak, az egekbe ugró lakásbérleti költségek is.
Beindul a lefelé tartó spirál
Az ész nélküli költekezés azonban egyre nagyobb pénzügyi gondokhoz vezethet. A New York-i Federal Reserve szerint a hitelkártya-tartozások 2024 második negyedévében elérték az 114 milliárd dollárt. (Egy dollár 380,8 forint.)

Júniusban a Bankrate friss felmérése szerint
a kártyatulajdonosok 50 százalékának volt tartozása a hitelkártyáján.
„A teljes egészében fizetők aránya a legalacsonyabb az elmúlt négy évben” – figyelmeztetett Rossman.
A kártyabirtokosok ráadásul hosszabb ideig maradnak eladósodva. A hitelkártya-tartozással rendelkezők hatvan százaléka legalább egy éve mínuszban van, és a kört nehéz megtörni, mivel a Federal Reserve vágása ellenére még mindig magasak a kamatok, különösen a hitelkártyáké, és minél több hitele van valakinek, annál nehezebb pénzt spórolni.
A hitelkártya-tartozás is a Z generáció és az ezredfordulósok körében nő a leggyorsabban a kamatemelések kezdete, 2022 márciusa óta előbbiek körében 66, utóbbiaknál 52 százalékkal emelkedett.



