Az Európai Bizottság közölte, hogy felkészült az Ukrajna és Oroszország közötti gáztranzit-megállapodás év végi lezárására. Egyúttal megismételte a megállapodás közelgő végével kapcsolatos korábbi megjegyzéseit, amelynek az a lényege, hogy Európát nem érinti érzékenyen a tranzit megszűnése – írja a Bloomberg.
A hivatalos uniós álláspont szerint vannak a földrésznek lehetőségei gázellátásának biztosítására. A mostani nyilatkozat azt követően született, hogy egy európai vállalatcsoport szorgalmazta az Ukrajnán keresztüli tranzit folytatását. Közölték, hogy ezzel kapcsolatos nyilatkozatukat beadják Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Mindazonáltal bizottság szerint az elnök eddig nem kapta meg ezt a levelet.
„A bizottságnak nem érdeke az orosz gáz Ukrajnán keresztüli tranzitjának folytatása – áll a brüsszeli közleményben. – Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a REPowerEU céljainak elérése és az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való mielőbbi megszabadulás mellett.”
A vállalatok leveléről (szintén a Bloomberg alapján) a nap korábbi részében a Világgazdaság is beszámolt. Mint írtuk, a régió energiacégei nevében a szlovákiai SPP azzal érvelt, hogy a szállítások folytatása hozzájárul a gázárak alacsonyan tartásához, és segít az iparágak versenyképességének támogatásában, a megszűnése viszont jelentős drágulást okoz. Szlovákiából az SPP, Magyarországról a Mol és az MVM írta alá a dokumentumot, de csatlakoztak az aláírókhoz magyar, osztrák, szlovák és olasz kereskedelmi szövetségek és nagy ipari fogyasztók is. A megegyezést Oroszországnak és Ukrajnának kellene elérnie, az aláírók erre szeretnék ösztökélni a feleket, és Brüsszel támogatására is számítanak.
Hónapok óta folynak a tárgyalások az ukrajnán keresztüli tranzit életben tartásáról, a vásárlók tehát most fokozzák a nyomást.
Ukrajna már többször jelezte, hogy nem ír alá semmilyen szerződést az Oroszországból származó gázra, azonban nyitott a tárgyalásokra, ha azt az EU kéri.
Az orosz gáz legnagyobb, még működőképes útvonala Szlovákián át vezet. Denisa Sakova szlovák miniszterelnök-helyettes hétfőn azt mondta: az ország célja, hogy az év végéig megállapodás szülessen, mivel több olyan partnerrel tárgyalnak, amelyek szállítanának.
A tárgyalt mennyiség évi 15 milliárd köbméter,
nagyjából ennyit továbbít az ukrán rendszer. Az SPP közleménye emlékeztet, hogy az európai gázárak ingadoztak a szűkös ellátások közepette, a piac sebezhetővé vált. Az orosz gáz nélkül a régió hamarosan súlyos gazdasági károkat szenvedhet. Szlovákiának több mint 220 millió euróba (231 millió dollárba) kerülne egy másik forrásból származó gáz vásárlása és tranzitja. Ráadásul az ukrán gázrendszerben is visszafordíthatatlan károkat okozna a tranzit leállása. Ezzel szemben a bizottság álláspontja az, hogy az Ukrajnán keresztüli gázszállítás megszűnése elhanyagolható hatással lesz az európai gázárakra, a tranzitmegállapodás végét pedig már beárazták a régió piacaira.
Miközben Európa egésze igyekszik csökkenteni az orosz gáztól való függését, térségünk azon országai, amelyeknek nincs tengerpartjuk, így cseppfolyósgáz-kikötőjük sem, erősen ki vannak téve az orosz szállításoknak. A bizottság által alternatívának nevezett megoldás, vagyis például a cseppfolyósított földgáz Németországon keresztüli importja költséges lenne, ahogyan azt az SPP fenti példája is mutatja. Az SPP a dráguláson felül attól is tart, hogy ha beköszönt egy hideg tél, gázhiány és ellátási problémák fenyegetik egész Európát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.