BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
párizsi olimpia nyereség

Végre kiderült: nyereséges volt a párizsi olimpia

A szponzorálásnak, a hozzájárulásoknak, a stratégiai menedzsmentnek és a több mint 12 milliós jegyeladásnak köszönhetően a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok költségvetése csaknem 27 millió euró nyereséget mutatott, azzal együtt, hogy az olimpia és a paralimpia összköltsége kétmilliárd euróval meghaladta az eredetileg eltervezett összeget.

A 2024-es Párizsi Olimpiai és Paralimpiai Szervező Bizottság ennek ismeretében megerősítette, hogy az esemény végső költségvetése nem haladta meg a négy és fél milliárd eurót. A bizottság elnöke, Tony Estanguet elégedettségét fejezte ki a pozitív eredmények miatt, és közölte, nagyon megnyugtató bemutatni ezeket a számokat, mert pozitívak, ami azt bizonyította, Franciaország nyert a rendezéssel – írja a Magyar nemzet.

párizsi olimpia nyereség
A párizsi olimpia bebizonyította, hogy lehet nyereséges is egy ekkora kaliberű esemény / Fotó: Hans Lucas via AFP

A modern kor 33. olimpiai játékának szervezőbizottságát jelenleg még vezető, háromszoros olimpiai bajnok kajak-kenus hangsúlyozta, hogy a bevételek 26,8 millió euróval bizonyultak magasabbnak, mint a kiadások, ami figyelemre méltó eredmény egy ekkora eseménynél. A bizottság eredeti költségvetését 3,8 milliárd euróban határozták meg, ami már meghaladta a 2017-es pályázati dokumentumokban előre jelzett 3,2 milliárd eurót. A legnagyobb növekedés 2022 decemberében következett be, amikor a költségvetés négyszázmillió euróval emelkedett. 

Több mint 12 millió belépőt értékesítettek a szervezők 

A bevételek három fő forrásból származtak: 1,238 milliárd euró a szponzoroktól, 1,228 milliárd euró a NOB-tól és 1,333 milliárd euró a több mint 12 millió jegy eladásából, ez utóbbi jócskán meghaladta a várakozásokat. Az infrastruktúrával együtt

a játékok összköltsége megközelíti a kilencmilliárd eurót, ami kétmilliárd euróval lett magasabb a 2019-es becslésnél. 

Tony Estanguet, aki elnöki mandátumának befejezését tervezi, ha a beszámolót jóváhagyják, világossá tette, hogy a 2024-es párizsi olimpia nemcsak pénzügyi adatairól, hanem gazdálkodásáról is emlékezetes marad, amely beváltotta a történelmi eseményhez fűzött reményeket. 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.