
Nem minden német cég készül leépítésre: ez a vállalat több ezer embert vesz fel idén
Idén világszerte tízezer ember felvételére készül a német Lufthansa csoport, a szakmák széles skáláján – közölte a légitársaság szerdán. A legnagyobb bevételű európai légitársaság 90 országban több mint százezer embert foglalkoztat.

A Lufthansa 2025-ben több mint 2000 légiutas-kísérőt, mintegy 800 pilótát, több mint 1400 földi alkalmazottat, valamint mintegy 1300 műszaki szakembert és adminisztratív dolgozót tervez felvenni. A közlemény szerint az összes felvétel több mint fele Németországban történik majd.
Azonban így is
a tavaly tervezettnél kevesebbet vesznek fel a Lufthansa konszern légi közlekedési üzletágánál, ahol költségcsökkentést hajtanak végre.
„A Lufthansa csoport vonzó munkaadó, és az is marad, sokféle munkaköri profillal és karrierlehetőséggel” – mondta Michael Niggemann, a Lufthansa igazgatótanácsának tagja, humánerőforrásért felelős vezető.


