Jordánia és Egyiptom is jelentős amerikai segély folyósításától eshet el, ha nem egyezik bele Donald Trump amerikai elnök gázai „fejlesztési” tervébe. A fenyegetés valóra váltása súlyos problémákat okozhat a két ország számára, de hosszabb távú következményekkel is járhat, felboríthatja a szövetségesi kapcsolatokat a Közel-Keleten.
Trump a kétmillió palesztin Jordániába és Egyiptomba telepítésével „pucolná ki” a Gázai övezetet, hogy aztán a területet a „Közel-Kelet Riviérájává” változtassa. A terv megdöbbenést és éles bírálatot váltott ki az arab államok vezetői, köztük II. Abdullah jordániai király és Abdel Fatah asz-Sziszi egyiptomi elnök részéről, pedig valójában nincsen benne semmi új. A Trump család már régóta kulcsfontosságúnak tekinti a régiót üzleti ambíciói szempontjából, és ki is használja az adódó lehetőségeket.
A jordániai király e heti washingtoni találkozójukon kétezer beteg palesztin gyerek ellátásával próbálta békíteni Trumpot, az utóbbi lemondta kettejük tervezett tárgyalását. Kairói források azt is jelezték, hogy készek érvényteleníteni az 1979-ben kötött egyiptomi–izraeli békeszerződést, ha Trump megvonja az országától a támogatást – tudósított a Jediót Ahronót című izraeli lap.
Jordánia és Egyiptom az Egyesült Államok régi és megbízható szövetségese a régióban, és mindkét ország nagyban függ az amerikai pénzektől. Kairó több mint 87 milliárd dollárnyi segélyt kapott 1946, de főleg a békeszerződés 1979-es aláírása után; azóta folyósítanak Washingtonból évente 1,4 milliárd dollár katonai támogatást.
Az ország fontosságát mutatja, hogy Izraellel együtt mentességet kapott, amikor a második Trump-adminisztráció befagyasztotta a külföldi segélyeket.
Egyiptom után Jordánia volt a második közel-keleti ország, amelyik 1994-ben rendezte a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel. Az ország évente 1,72 milliárd dollár támogatást kap az Egyesült Államoktól. A The Hill összesítése szerint az Egyesült Államok 1946 óta összesen több mint 31 milliárd dollárt folyósított Jordániának, de „minden fillér megérte”, mert
az ország „régóta jól szolgálja az amerikai érdekeket a régióban”.
Amerikai katonák állomásoznak Jordániában, az ország hírszerzési és diplomáciai segítséget nyújt Washingtonnak, menedéket nyújt több százezer szíriai menekültnek, és konstruktív résztvevője a közel-keleti béke megteremtésének, aktívan részt vett az Izrael elleni iráni rakétatámadás elhárításában tavaly áprilisban.
Izrael és Jordánia után a régióból Egyiptom kapja a legtöbb amerikai segítséget, a katonai támogatás mellett évi 815 millió dollár gazdasági támogatást, amelynek az elvesztése súlyosan érintené. Jordánia és Egyiptom gazdasága és stabilitása is nagymértékben függ ugyanis az amerikai pénztől.
A Kairónak nyújtott katonai segély azonban a washingtoni kongresszus jelentése szerint egyúttal közvetett szubvenció is az amerikai fegyveripari cégeknek, mivel a pénzből tőlük szerzik be a szükséges rendszereket.
Az amerikai segély megvonása elemzők szerint arra kényszerítheti a két országot, hogy máshol keressen szövetségeseket. Ezek lehetnek az Öböl menti arab államok, de az Egyesült Államok globális vetélytársai: Oroszország és Kína is.
Ha az Egyesült Államok megszünteti a támogatást, más országcsoportok vagy államok biztosan be akarják majd tölteni az űrt
– nyilatkozta az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak Dima Toukan, a washingtoni székhelyű Middle East Institute kutatója. Emlékeztetett, hogy évek óta erősödik a kínai befolyás Egyiptomban, 2025-öt az „egyiptomi–kínai partnerség évének” minősítették.
Ellenzi a gázai „etnikai tisztogatást” a Perzsa-öböl Menti Együttműködési Tanács, az Öböl menti arab olajmonarchiák által létrehozott közös piac hat tagja is. Ők szintén dönthetnek úgy, hogy az érdekeiket szolgálja, ha pótolják a kieső bevételnek legalább egy részét.
A teljes amerikai támogatást azonban aligha lehet helyettesíteni, ami mélységesen népszerűtlen megszorító intézkedésekre kényszerítheti a két országot. A megszorításokat pedig tiltakozások és lázadások követhetik, miközben a támogatások megvonása gyengíti a hadsereget és a rendőrséget.
Kész a recept a régió lángra lobbanásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.