„Nem lesz így jó a megegyezés, az amerikai első tervezet az ukrajnai ásványkincsekről még nincs kész” – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az MI beszámolója szerint, aki Münchenben tartott sajtótájékoztatót, ahol felszólalt az ott zajló nemzetközi biztonsági értekezleten.
A tervezet az Ukrajna és az Egyesült Államok közti partnerségi megállapodásról szólt, amely amerikai befektetéseket irányoz elő Ukrajna ásványkincseibe.
Zelenszkij elmondta: egy ilyen megállapodásnak biztonsági garanciákat kellene tartalmaznia, csakhogy ebben a dokumentumban még nem látják ilyesminek a nyomát.
Zelenszkij a múlt héten egy interjúban térképen is megmutatta, hol rejlenek az áruba bocsátott ásványkincsek Ukrajnában. Úgy fogalmazott: kölcsönösen előnyös partnerséget ajánlanak az amerikaiknak. Közösen aknázzák ki az ásványkincseket ahelyett, hogy „másnak adnák oda”.
Donald Trump amerikai elnök korábban azt közölte: 500 milliárd dollár értékben kíván hozzájutni Ukrajnában ritka ásványkincsekhez az amerikai katonai segítség ellentételezéseként.
A konferencián egyébként Zelenszkij kijelentette, hogy nem fogadnak el olyan béketervet az orosz–ukrán háború lezárására, amelyet a fejük felett, nélkülük alkusznak ki. Ugyanott az Európai Unió több vezetője is határozottan kijelentette, hogy nem fogadja el, ha a jövőbeli ukrajnai béketárgyalásokat az EU részvétele nélkül folytatják le.
A Bloomberg szombaton azt adta hírül: magas rangú orosz és amerikai vezetők Szaúd-Arábiában találkoznak a héten, hogy előkészítsék a csúcstalálkozót, amely véget vetni hivatott az ukrajnai háborúnak.
A hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrásai úgy tudták, a várhatóan nemzetbiztonsági tanácsadói szinten zajló előkészítő ülésre ukrán résztvevőket is várnak Rijádba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.