Letartóztattak egy amerikai 32 éves férfit, miután 10 ezer dollár (36,8 millió forint) értékben lopott el LEGO-készleteket egy helyi játékboltból. A Pierce megyei seriffhivatal járőrei egy betöréshez vonultak ki hajnali 5 órakor egy Sasquatch Bricks nevű játékboltba, miután bejelentették, hogy egy férfi egy U-Haul teherautóval hajtott a bolt bejáratához, betörte az ajtót, majd több mint tízezer dollár értékű Legót vitt el. A beszámoló szerint a gyanúsított elég látványosan, raklapon szállította ki a LEGO-készleteket a boltból.
A rendőrök kiérkezéséig az elkövető már elmenekült a helyszínről. A hatóságok egy hónapig tartó nyomozást folytattak, mely végül egy tárolóegységhez vezetett, alig egy mérföldre a bolttól. A rendőrök valószínű okra hivatkozva házkutatási parancsot szereztek, majd múlt csütörtökön kiszálltak a helyszínre, ahol a gyanúsítottat eszméletlenül találták egy járműben, a tárolóépület előtt – írja a The Independent.
A rendőrségi testkamerás felvételen látható, ahogy kezdetben megtagadja, hogy kiszálljon a járműből, ám egy rendőr gumibottal betöri a vezetőoldali ablakot, miközben egy másik kinyitja az ajtót és kirángatja az autóból. A rendőrség közlése szerint
a férfinak jelentős előélete van vagyon elleni bűncselekmények és fegyverbirtoklási szabálysértések terén.
A tárolóban LEGO-kat találtak a födémszerkezetek között, valamint lőfegyvereket, drogokat, mérlegeket és kis zacskókat is. A férfit első fokon lopással, másodfokon törvénytelen fegyverbirtoklással, lopott fegyver birtoklásával, kábítószer-kereskedelmi szándékkal történő birtoklással és a rendőri intézkedés akadályozásával vádolták meg. A rendőrség nem közölt további részleteket a gyanúsított személyazonosságáról.
Nem véletlen, hogy a férfi a drog és fegyverek mellett kiszemelte a LEGO-szetteket is, ugyanis a használtáru-piacon elképesztő árakon kínálják a bontatlan készleteket. A limitált kiadású karácsonyi dolgozói szettek viszik a prímet: 260 eurótól elkezdve akár 1300 euróért is árulhatják a ritkábbnál ritkább készleteket. Az egyik legdrágább és legkeresettebb ilyen szett a karácsonyi X-Wing, ami tartalmaz egy fehér-piros mintás X-szárnyú Lázadó-vadászgépet, egy karácsonyfákkal díszített állomást, és három egyedi, karácsonyi bábut, köztük egy csúnya karácsonyi pulcsis Yodát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.