Ukrajna százmillió köbméter amerikai cseppfolyósított gázt (LNG) vásárolt a Naftogaz állami energetikai társaság és a lengyel Orlen közötti megállapodás értelmében. Ez azonban csak a kezdet, Kijev amerikai LNG-vel pótolná az orosz gázt.
A Naftogaz közleménye szerint az LNG-t visszagázosítják, majd a lengyel–ukrán határra szállítják. A Reuters tudósítása szerint a gáz áprilisban érkezik majd meg Ukrajnába.
Várhatóan továbbiak követik majd, mert Ukrajna nagy mennyiségben tervez
terminálokon keresztül is amerikai gázt vásárolni. Az egyelőre kétséges értékű ásványkincs-megállapodás mellett az amerikai gáz importja is erősítheti a két ország gazdasági együttműködését. Elképzelhető, hogy már önmagában az a tény
elijesztheti az oroszokat az ukrán infrastruktúra elleni támadásoktól, hogy amerikai gáz van a tárolókban.
Dmitro Lippa, ukrán gázszállító rendszert üzemeltető társaság (GTSOU) vezetője korábban azt nyilatkozta a brit hírügynökségnek, hogy Kijev április és október között akár négymilliárd köbméter gázt importálhat – ez az átlagárakat alapul véve legalább egymilliárd dolláros kiadást jelent. (Egy dollár 364 forint.)
Ukrajna a geopolitikai helyzet miatt preferálja inkább az amerikai LNG-t a katarival szemben, mondta akkor Lippa. Hozzátette azonban, hogy ez csak abban az esetben igaz, ha nem túl nagy a különbség az árak között.
Az Egyesült Államok a világ legnagyobb LNG-exportőre, a másik két főszereplővel, Ausztráliával és Katarral együtt a globális kivitel 60 százalékát adta 2023-ban.
Ukrajna az utóbbi időben fokozta a gázimportot, miután súlyos támadások érték az infrastruktúra mellett a hazai gázkitermelő üzemeket is. Csak
februárban a tízszeresére ugrott a behozatal,
márciusban azonban némileg visszaesett, ahogy sokkal melegebb lett az idő.
„Továbbra is prioritás a stabil gázellátás. Az Orlennel való együttműködés bővíti Ukrajna LNG-importkapacitását és növeli az energiabiztonságot” – hangsúlyozta Roman Csumak, a Naftogaz igazgatótanácsának megbízott elnöke.
„Diverzifikáljuk az ellátási forrásokat, hogy biztosítsuk a megbízható és hozzáférhető gázellátást, különösen az infrastruktúránkat ért folyamatos orosz támadások közepette” – tette hozzá.
A mostani egyébként már a második üzlet a Naftogaz és az Orlen közötti egyetértési megállapodás keretében, és egy korábbi, szintén 100 millió köbméteres szállítást követ.
Az orosz invázió előtt az Ukrajnán keresztül vezető vezeték látta el nagyrészt Európát orosz gázzal, a tranzitmegállapodás azonban a múlt év végén lejárt, és Kijev nem újította meg.
Az ország hatalmas, jelenleg gyorsan ürülő gáztároló-kapacitásokkal rendelkezik, és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök beszámolója szerint a Fehér Házzal is megvitatták, hogy azokat amerikai LNG tárolására használják majd.
A legutóbbi orosz támadások előtt Ukrajna 52-53 millió köbméter gázt termelt ki naponta,
ez azonban ágazati források szerint 40 százalékkal visszaesett. Azt nem tudni, hogy mennyit állítottak helyre belőle, de a csökkenés miatt szükséges az import fokozása.
Az LNG szállítása Lengyelországon és Litvánián keresztül a legolcsóbb, de előbbi csupán napi legföljebb hétmillió köbméter importjára alkalmas, miközben az országnak 20-25 millióra van szüksége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.