Oroszország a hadsereg élelmiszer-ellátására használja fel a Kreml által októberben lefoglalt és állami ellenőrzés alá vont amerikai tulajdonban lévő vállalatot, a Glavprodukt konzervgyártó céget. Az elkobzott amerikai élelmiszergyártó az egyetlen állami kézbe vett amerikai vállalat, a tervezett lépés pedig veszélyeztetheti Moszkva és Washington felmelegedő kapcsolatait.
Marco Rubio amerikai külügyminiszter már figyelmeztetett, hogy a cég sorsa része lesz a folytatódó kétoldalú tárgyalásoknak. Moszkva politikája meggondolásra késztetheti a visszatérésben gondolkodó nyugati, köztük amerikai cégeket is.
A hírről a Reuters értesült egy levélből, amelyet a Glavprodukt új menedzsmentje küldött az orosz főügyésznek. Eszerint az októberi lefoglalásra azért volt szükség, hogy
biztosítsák a stabil ellátást többek között a nemzeti gárda és a védelmi minisztérium számára.
A Glavprodukt jelenleg az orosz szövetségi vagyonkezelő ügynökség, a Roszimuscsesztvo ellenőrzése alatt áll, miután lefoglalták a Los Angeles-i székhelyű Leonid Smirnovtól. Az ügynökség és az ipari és kereskedelmi minisztérium sem reagált a brit hírügynökség megkeresésére.
Smirnov a New York Post tudósítása szerint az 1970-es években menekült a Szovjetunióból a Egyesült Államokba, és 1990-ben alapította meg a Glavproduktot, amely főleg a leves-, zöldség-, hús- és halkonzervjeiről híres Oroszországban, és 200 millió dollárt ért.
Smirnov ezer embert foglalkoztatott három oroszországi gyárban, amelyek szerinte a lefoglalás után termeltek először veszteséget, és úgy becsüli, hogy mára az értékük legalább harminc százalékát elveszítették.
Az orosz ügyészség viszont
azzal vádolja az üzletembert és az általa irányított cégeket, hogy 2022 és 2024 között 1,38 milliárd rubelt vittek ki az országból.
(Egy rubel 4,35 forint.)
Március 12-én egy moszkvai bíróság a főügyészség kérésére lefoglalta a Glavprodukt vagyonát. A meghallgatást április 18-ra tűzték ki. Smirnov tagadja, hogy vétkes lenne, és azt állítja, hogy egyszerűen el akarják lopni a cégét.
Elnöki rendelettel tucatnyi európai cég orosz leányvállalatát is kisajátították az ukrajnai invázió és a nyugati tőke kivonulása óta, köztük
és a Kreml figyelmeztetett, hogy további vagyonelkobzások várhatóak.
A Reuters által ismertetett levél szerint a Roszimuscsesztvo a Glavprodukt új vezérigazgatóját a Druzsba Narodov élelmiszergyártó kérésére nevezte ki; utóbbi az orosz nemzeti gárda kizárólagos beszállítója, a Glavprodukt pedig megbízható források szerint korábban soha nem szállított az orosz hadseregnek.
A Druzsba Narodov tulajdonosi adatai ma már titkosak,
de a Kommerszant című orosz lap 2022-ben az orosz EGRUL cégnyilvántartás akkor nyilvánosan elérhető adataira hivatkozva arról számolt be, hogy az Agrokomplex mezőgazdasági holdinghoz kapcsolódó szervezetek szerezték meg a céget.
Ezt nem lehet ellenőrizni, de az tény, hogy az Agrocomplex és a Druzsba Narodov ugyanazt a domainnevet használja néhány e-mail-címhez. A vállalat 2025-ös független könyvvizsgálati adatai szerint az Agrokomplex tulajdonosa és igazgatótanácsának elnöke Alekszandr Tkacsev, akit az Európai Unió 2014-ben szankciókkal sújtott, mert támogatta a Krím annektálását, és akit a következő évben Oroszország mezőgazdasági miniszterévé neveztek ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.