Új célpontot talált a kínai kormány: költsenek a nyugdíjasok!
A pekingi kormány célja a kínai fogyasztás felpörgetése, hogy átvészelje a Donald Trump amerikai elnök által indított újabb vámháborút, mert az ország kevésbé lenne rászorulva az exportra, ha az emberek végre többet költenének. A kormány kiszemelte a nyugdíjasokat is, akik több évtizeden keresztül spóroltak, de itt az ideje, hogy ezt a megtakarítást feláldozzák a hazájuk érdekében.

A cél elérése nélkül Pekingnek nehéz lesz betartani az ígéretét, hogy a végsőkig harcol Washington ellen, bár Európát is eláraszthatják az olcsó kínai termékek, amelyek a 145 százalékos vámok miatt nem tudnak többé bejutni az amerikai piacra.
A kormány minden eszközt, többek között a ritkaföldfémfegyvert is beveti Washingtonnal szemben, de különleges programokkal célozza az időseket is, hogy kinyissák végre a pénztárcájukat.
A kínai fogyasztás felpörgetése kulcsszerepet szán a nyugdíjasoknak
A BBC helyszíni tudósítása szerint ilyen kezdeményezés többek között az
úgynevezett „ezüstvonatok” indítása a hazai turistalátványosságokhoz,
ahol a nyugdíjasokat karaoké szórakoztatja, és bőven árad az étel-ital, hogy fokozza a hangulatot.
„Sok éven keresztül keményen dolgoztunk, és ebben a korban már az a legfontosabb, hogy tudjuk, mi a helyes – igazán élvezni az életet” – mondta a tudósítónak egy 66 éves férfi, aki a barátaival utazgatott a délnyugati Jünnan tartományban.
A kezdeményezés kiötlői arra számítanak, hogy gazdasági megoldást találtak egy gazdasági problémára azzal, hogy szórakozást biztosítanak az időseknek.

A kínai családok nem hajlandók költeni, mert nem érzik anyagilag biztonságban magukat, a súlyos ingatlanválság megcsappantotta legfontosabb vagyonuk, a lakásuk értékét, a növekvő munkanélküliség pedig az állásukat veszélyeztetheti.
Bár megtört a jég, és tavaly már több gyerek született, ez nem elég, öregszik a lakosság, és egyre nehezebb eltartani a gazdaságnak az időseket. De a nyugdíjasok ráérnek, és pénzük is van, amit elkölthetnek.
Segítik az elmaradott vidékek gazdaságát is
A kínai kormány két legyet ügy egy csapásra: költekezésre bírja az időseket, és olyan helyekre indítja a különvonatokat, amelyek elmaradottak, és égető szükségük van a bevételekre:
- távoli, elzárt vidékekre,
- kisebbségek lakta hagyományos falvakba
- és kisvárosokba,
ahonnan elvándorolnak a fiatalok, mert nincs munka.
Ezekre a helyekre normális körülmények között nehéz eljutni az időseknek, az ezüstvonatokon azonban segítők és orvosi személyzet is kíséri őket, így biztonságos az utazás.

Ráadásul nem csekély a megcélzott piac: 2024 végére Kína lakosságának 22 százaléka,
több mint 310 millió ember volt hatvan év feletti,
és a számuk folyamatosan nő, bár az idén emelték a nyugdíjkorhatárt, így később hagyhatják abba a munkát.
Ha csak egy részük használja ki a lehetőséget, az akkor is több milliós vonatjegyeladást jelent. Válogatni pedig lesz miből, mert a vasúttársaság azt ígéri, hogy három éven belül száz vonalon közlekednek majd ezüstvonatok.
Ez persze nem oldja meg Kína gondjait, de közgazdászok szerint a jó irányba tett lépés. Mivel az idősek szívesebben utaznak, mint a fiatalabb generációk, hatalmas potenciál rejlik bennük.
A népesség elöregedése tény, a folyamatot már aligha lehet megfordítani, ezért inkább lehetőségeket kell keresnünk benne, nem állandó kihívásnak tekinteni
– nyilatkozta Huang Huang, pekingi székhelyű kutatóintézet, a Kínai Turisztikai Akadémia munkatársa, aki a terv potenciális hatásait tanulmányozza.


