Robert Fico kormánya drámai döntést hozott, légtérzárat rendelhetnek el Szlovákiában
Szlovákia kormány elfogadta a szlovák közlekedési minisztérium javaslatát arra, hogy a légtér korlátozásának indokai közé vegyék be a ragadós száj- és körömfájás állatbetegséget. A polgári légiközlekedési törvény módosításának tervezetét szerdán hagyta jóvá a kabinet, ami a tervezetet rövidített jogalkotási eljárásban tárgyalta – írja a Körkép.sk és Pravda.

A szlovák kormány elé terjesztett módosítást azzal indokolták, hogy védelmi és biztonsági okokból nem minden esetben lehet az érintett polgári légi járatokat korlátozni a fertőző állatbetegségek terjedésének megakadályozásához.
A tárca felhívta a figyelmet, hogy a fertőző állatbetegségek nemcsak az állatokra és a gazdaságra, de a közegészségügyre és az élelmiszerbiztonságra is hatással lehetnek.
Az ilyen betegségek nemcsak az állatok vagy az állatok és az emberek közötti közvetlen érintkezéssel terjedhetnek, hanem a levegőben terjedő technológiával is.
„Tekintettel arra, hogy a listán szereplő betegségek eltérő kezelési megközelítést és sok esetben szigorú intézkedéseket igényelnek azonnali felszámolásukra, amint egy adott területen jelentkeznek, hatékony korlátozásokat kell bevezetni e rendkívül fertőző betegségek kórokozóinak terjedésének megakadályozására, ideértve a légi úton történő terjedés megakadályozását is. Hasonló helyzet áll fenn a növények, növényi termékek és egyéb tárgyak kártevőinél is, amikor rendkívüli intézkedések megtételére is szükség van” – ismertette a közlekedési minisztérium.
Rendkívüli döntés: Ausztria határzárat vezet be a száj- és körömfájás miatt – így érinti Magyarországot
Az osztrák hatóságok már korábban szigorú ellenőrzéseket vezettek be a határ közelében, ám úgy tűnik, hogy ezek nem voltak elegendők. Ausztria elsősorban a kisebb határátkelőket zárja le.


