Ismét a kitermelés növelése kerül a nyári OPEC-ülés napirendjére – közölték a küldöttek a Bloomberggel. Naponta 411 ezer hordóval nőhet a felszínre hozott mennyiség, bár végleges megállapodás még nem született – mondták a névtelenséget kérő küldöttek. Borítékolni lehet az olajár csökkenését.
A kartell döntései csökkentették a nyersolaj árát, májusban és júniusban egyaránt 411 ezer hordóval emelik a termelést. A mennyiség az OPEC+ összes kitermelése 1 százalékának felel meg –
megfigyelők szerint a kartell szakított az olajpiac védelmével, ugyanakkor a kőolajtermelők szerint a növelésre a kereslet kielégítése miatt van szükség.
„Szerintünk rábólintanak az újabb 411 ezer hordóra, a túltermelő országok nem sokat tettek, illetve az eddigi kvótaemeléseket is elnyelte a piac” – mondta Martijn Rats, a Morgan Stanley globális olajstratégája. Ezzel egybecseng a Bloomberg felmérésének eredménye is: 32-ből 25 kereskedő azt jósolta, hogy a kartell jóváhagyja a 411 ezer hordós pluszt. Öten azt mondták, arra számítanak, hogy a csoport visszatér a korábbi, szerényebb emeléseket tartalmazó ütemtervhez, és júliusban 138 ezer hordós emelést várnak.
Még áprilisban, a vámok bejelentésének időszakában az OPEC+ váratlan kitermelésnövelése a nyersolaj árát négyéves mélypontra, 60 dollár közelébe lökte.
Azóta nagy rali nem történt, de némi emelkedés azért – elsősorban a vámok visszavonásának hírére – bekövetkezett. Csütörtökön délelőtt 64 dollár alatt jegyezték a Brent hordóját, a WTI-ért pedig alig több, mint 60 dollárt kellett fizetni.
Ennek ellenére sok előre jelző pesszimista kilátásokkal rendelkezik az idei évre vonatkozóan. A Nemzetközi Energiaügynökség a múlt héten azt jósolta, hogy a globális olajkereslet növekedése az év fennmaradó részében lassul majd a gazdasági nehézségek következtében.
A nyolc kulcsfontosságú OPEC+-tag videókonferenciája július 1-jén lesz, a teljes, 22 országot tömörítő szövetség május 28-án virtuális találkozókat is tart, ahol lehetőségük lesz áttekinteni a 2025-ös és 2026-os termelési kvótákat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.