Nem is olyan ritka: a ritkaföldfémexport ismét fegyverként lett bevetve – ehhez a válsághoz könnyebb alkalmazkodni, mint gondolnánk
Amikor Peking 2025 áprilisában bejelentette, hogy felfüggeszti a ritkaföldfémexportját, az amerikai ipar pánikba esett. Ezek a fémek ugyanis kulcsfontosságúak a védelmi rendszerekhez, az energiaágazathoz és az elektromos autókhoz – Kína pedig a világ legnagyobb termelője. A félelem érthető, de aligha megalapozott, a Nyugat ugyanis egyszer már átvészelte ezt a válságot.
A Wall Street Journal emlékeztet: tizenöt évvel ezelőtt Kína már próbálkozott a ritkaföldfémek geopolitikai bevetésével, miután vitába keveredett Japánnal a Kelet-kínai-tenger hovatartozása miatt. Peking ekkor embargót hirdetett Tokió ellen, miközben a világ többi részének is 40 százalékkal csökkentette az exportot.
A ritkaföldfémek ára gyorsan kilőtt: a cérium például 4,15 dollárról 150,55 dollárig drágult kilogrammonként. Az amerikai Kongresszus meghallgatásokat tartott, az amerikai hadiipar aggódott, az elemzők vészforgatókönyveket gyártottak.
A helyzet azonban hamar stabilizálódott – méghozzá nem geopolitikai kompromisszummal, hanem a piac erejével és technológiai innovációval.
A kínai embargó ösztönözte a globális kitermelési kapacitások növekedését. Az amerikai Molycorp és az ausztrál Lynas újraindították vagy felpörgették projektjeiket, amivel néhány éven belül több tízezer tonnával csökkentették Kína részesedését a globális piacból.
A kínai exportkorlátozás ráadásul lyukas volt: sok termelőt megkerülő útvonalakon, feldolgozatlan ötvözetek formájában továbbra is kijutott a világpiacra az anyag.
A legfontosabb mégis az volt, hogy a gyártók villámgyorsan reagáltak:
- új katalizátorokat teszteltek;
- optimalizálták a mágnesek összetételét;
- vagy teljesen új technológiákra váltottak, amelyek kevesebb vagy semennyi ritkaföldfémet sem igényeltek.
A kereslet akkori visszafogottsága pedig már azelőtt mérsékelte az árakat, hogy az új kínálat teljes erővel megjelent volna a piacon.
A „ritka” ritkaföldfém mítosza
Bár a nevük ezt sugallja, ezek a fémek valójában nem különösebben ritkák. A cérium például gyakoribb a földkéregben, mint a réz.
A gond inkább az, hogy ezek a fémek ritkán fordulnak elő tiszta formában, gyakran radioaktív elemekkel keverednek, és környezeti szempontból kényes technológiát igényelnek a kivonásukhoz. Emiatt nem minden ország vállalja a kitermelést – de nem is feltétlenül kell: az Egyesült Államok hadiipara ma már a globális kereslet kevesebb mint egytized százalékát használja fel, és stratégiai készletekkel is rendelkezik.
Az amerikai politikának tehát nem a pánikkeltés irányába kellene elmozdulnia, hanem a szövetségi kapcsolatok erősítésére – például Kanadával, Ausztráliával vagy más nyersanyagban gazdag partnerekkel.
Ehelyett az erőforrásokat gyakran értelmetlen kereskedelmi konfliktusok vagy belpolitikai viták kötik le, miközben a ritkaföldfémek kérdése valójában megoldható.
A 2010-es válság, amelyre mára már alig emlékeznek az emberek, kiváló példája annak, hogy a globalizált piacok és a technológiai fejlődés képesek tompítani még egy látszólag kritikus nyersanyagfegyver erejét is.
Ma, amikor a félvezetőktől kezdve a gyógyszeralapanyagokig számos stratégiai ágazatban újra felmerül az ellátási bizonytalanság, érdemes visszatekinteni erre a történetre: a valódi válasz nem a bezárkózás, hanem az alkalmazkodás és együttműködés.
Kína nem adja a kritikus fontosságú nyersanyagokat, drasztikusan zuhan az export
Egyes ásványkincsek exportját teljesen leállították. Peking aduként használja a kritikus fontosságú nyersanyagok kivitelét a vámháborúban.
