Magyar óriásvállalatok: indul az újjáépítés Szíriában, és ez páratlan üzlet lehet nekik is
Bassár el-Aszad rendszerének bukása után Szíria újjáépítése óriási feladatnak ígérkezik, s ebben az ország nemzetközi partnerekre is számít Ráid asz-Száleh vészhelyzeti és katasztrófaminiszter elmondása szerint.

Az ország ellen Aszad uralma alatt bevezetett szankciók feloldásáról már Donald Trump amerikai elnök is beszélt, aki az ország új elnökével, Ahmed es-Sarral is találkozott Rijádban. A Szíria elleni szankciók jó részének feloldásáról később az Európai Unió is döntött.
Szíria újjáépítésében a nemzetközi partnerek is szerephez juthatnak
Asz-Száleh a londoni Al Kudsz Al Arabinak beszélt Szíria újjáépítésének kihívásairól. A szír kormány jelenleg a katasztrófaelhárítási terven és korai jelzőrendszer létrehozásán dolgozik, de még a szakemberek képzése és a felszerelés üzembe helyezése is nagy feladat az országnak, hogy gyorsan tudjon válaszolni a vészhelyzetekre.
Bár a tárca nemzetközi csúcstalálkozók és konferenciák margóján aktívan dolgozik külföldi szereplők bevonásán is, a miniszter szerint a megbeszélések még korai fázisban járnak. A nemzetközi együttműködés terén különösen nagy figyelmet kaphat
- a tüzek, áradások és földrengések elleni koordinált védekezés
- és korai jelzőrendszerek kiépítése a partnerországokkal,
- ahogy a latakiai tűzvész után prioritásként kezelik az erdőtüzek megfékezésére való képességek kiépítését is,
- de a nagyvárosokban modernizálták a tűzoltóflottát és a -felszerelést is.
Mindemellett fontos szerepet kap Szíria újjáépítésében a polgári repülési infrastruktúra helyreállítása is, noha a damaszkuszi repülőtér már az év eleje óta fogad járatokat.
Akár magyar cégeknek is juthat szerep
Az ország nyitott a nemzetközi cégek megjelenésére, akár magyar vállalatok is helyzetbe kerülhetnek a több mint egy évtizedes polgárháború utáni újjáépítésben. Magyarország már az év elején újranyitotta a damaszkuszi nagykövetségét, ez segítheti, hogy hazánk vállalatai is szerepet kaphassanak a háborút követő fejlesztésekben az építőipar, az energia vagy akár az élelmiszeripar területén.
Magyarország emellett segélyezéssel is segítheti az ország újjászületését, különös tekintettel a Hungary Helps programra és az ország élő keresztény kisebbség helyzetének javítására. A szíriai újjáépítésben a magyar építőipari cégeknek juthat esetlegesen szerep, de az energiakereskedelemmel foglalkozó MET Csoport vagy épp a Szíriában már korábban is tevékenykedő Mol megjelenése sem kizárt.
Az is könnyen lehet, hogy a Wizz Air repüli fogja a Damaszkusz–Budapest vonalat. A magyar cégek részéről egyébként nem szokatlan, hogy külföldön próbálnak érvényesülni. Az alábbi 2023-as cikk az egyik legnagyobb ilyen projektet mutatja be.
Meghökkentő beruházás: magyarok építenek utat és hidat Afrika szívében 280 milliárd forintból
Zajlik a kivitelezése a több mint 180 kilométernyi útnak és a 350 méter hosszú hídnak.


