BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Temu: zuhan a nyereség, szakad az árfolyam, minden drágul a vámmizéria miatt

Nem áll jól az e-kereskedelem egyik meghatározó kínai szereplőnek szénája. A nemzetközi téren Temu néven ismert PDD szerényen, de a várttól elmaradó mértékben növelte negyedéves forgalmát, s bízik abban, hogy a vámháború mielőbb leszereléssel végződik. Minden ellenkező esetben súlyos áremelésre számíthatnak a Temu vásárlói.

Felére zuhant a globális e-kereskedelem üstökösének profitja, a Temut üzemeltető Pinduoduo (PDD) Holding az első negyedévben csupán 2,02 milliárd dolláros adózott eredményt tudott kicsiholni a 13,28 milliárd dolláros forgalmából, amely egyébként 10 százalékkal haladta meg a nagy erőkkel terjeszkedő kínai online áruház egy évvel korábbi bevételét. 

Temu
Temu csomagolóközpont Kantonban. Elveszíthetik az árelőnyüket a kínai e-kereskedők / Fotó: AFP

Az LSEG elemzői konszenzusa 14,23 milliárdos forgalomról dollárról szólt, a csaknem egymilliárdos elcsúszás tehát nem volt benne a pakliban. Magyarázat persze bőven akad rá:

hogy csak a leglényegesebbeket említsük. A befektetőket az indoklás persze hidegen hagyta, a PDD-részvények kiszórása volt a válasz a kedden kora délután publikált gyorsjelentésre. A részvényárfolyam 21 százalékot bukott a Nasdaqon.

A Temu most a jövőbe fektet

A PDD legfontosabb piacán, Kínában az ingatlanválságot követő bizonytalanság a költési szokásokra is rátelepedett, s a rendkívül nyomott árakkal dolgozó társaság hiába csökkentette tovább tarifáit, jelentős előrelépést nem tudott felmutatni, a profitjának az olvadását viszont annál inkább. 

Ebben Lej Csen elnök-társvezérigazgató szerint nagyban közrejátszott, hogy a holding fejlesztette a kereskedői hálózatát, s ide invesztálta a legtöbbet, mondván: az elégedett kereskedő a fejlődés egyik alappillére. A másik nyilván az elégedett fogyasztó. 

A kereskedőiket támogatták abban, hogy hosszú távú biztos megélhetésüket és az üzlet fenntartható fejlődését szolgáló beruházásaikat elvégezzék, jóllehet ez a PDD eredményességét átmenetileg rontotta – de mindent egybevetve kifizetődő vállalkozás lesz. Ezzel felkészültek a versenyre, ami elsősorban

  • a Pinduoduo,
  • az Alibaba,
  • és a JD.com

között zajlik a kínai vásárlók megnyeréséért. Nemzetközi fronton az amerikai–kínai vámháború okoz komoly sebeket a külföldön Temuként ismert e-kereskedelmi óriásnak. Egyelőre csak repkednek a levegőben a százalékos vámok, de hogy mire jutnak a július közepén lejáró 90 napos tűzszünetet követően, azt egyelőre nem lehet tudni.

Az amerikai jelenlét kulcsfontosságú, de nem biztos, hogy megéri

Az Egyesült Államok e hónap elején csökkentette a vámokat a Kínából származó, 800 dollár alatti értékű árukra, amelyek a „de minimis” rendelkezés alapján tömegével érkeznek az országba. 

Trumpék szerint ezzel a Temu és társai gátlástalanul visszaélnek, s ez biztosítja számukra azt, hogy hiperolcsón árulhassák portékájukat az amerikai piacon. Amennyiben a de minimis szabályozás alól kiveszik a kínai csomagküldőket, az teljesen más helyzetet teremt, amelyben csak a húzós áremelések garantáltak.


 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.