Az amerikai elnök szerdán bejelentette: augusztus 1-jétől 50 százalékos vámot vet ki az amerikai rézimportra, valamint 50 százalékos vámot a brazil árukra – írja a Reuters.
Bejelentem a rézre kivetett 50 százalékos vámot, amely 2025. augusztus 1-jétől lép hatályba, miután megkaptam egy alapos nemzetbiztonsági értékelést
– mondta Donald Trump a Truth platformján közzétett bejegyzésében, utalva a vörös fémmel kapcsolatos, folyamatban lévő nemzetbiztonsági kereskedelmi vizsgálatra.
A bejelentés órákkal azután érkezett, hogy az elnök tájékoztatta Brazíliát arról is, hogy augusztus 1-jén a „kölcsönös” vámtarifája 10 százalékról 50 százalékra emelkedik, amely egyébként megdöbbentően magas szint egy olyan ország esetében, amelynek kiegyensúlyozott kereskedelmi kapcsolata van az Egyesült Államokkal.
Donald Trump először egy keddi kabinetülésen beszélt a réz impotjára kivetett vámtervtervéről. Az elnök az amerikai rézipar hanyatlásáért a korábbi kormányokat tette felelőssé, mondván: a rézre szükség van a félvezetőkhöz, repülőgépekhez, elektromos járművek akkumulátoraihoz és katonai felszerelésekhez.
Trump azzal vádolja Brazíliát, hogy az amerikai technológiai cégeket támadja, továbbá hogy „boszorkányüldözést” folytat Jair Bolsonaro korábbi elnökkel szemben.
Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök válaszában jelezte, hogy ha Brazíliát büntetővámokkal sújtják, azt hasonló vámokkal fogják viszonozni, és figyelmeztetett, hogy a brazil igazságszolgáltatási rendszerbe senkinek sincs joga beavatkozni.
Brad Setser, az Egyesült Államok korábbi kereskedelmi tisztviselője, aki jelenleg a Külkapcsolatok Tanácsánál dolgozik, azt mondta. Trump lépése könnyen káros kereskedelmi háborúhoz vezethet a két demokrácia között.
„Ez jól mutatja az olyan vámok veszélyét, amelyek egyetlen ember egyoldalú ellenőrzése alatt állnak – mondta Setser. – Ez összefügg azzal a ténnyel, hogy Lula legyőzte Trump barátját, Bolsonarót a választásokon” – tette hozzá.
Az Egyesült Államok Népszámlálási Hivatala adatai szerint
Az USA legfontosabb exportcikkei Brazíliába
Brazília legfontosabb exportcikkei az Egyesült Államokba
A dél-amerikai ország elhalasztotta a digitális szolgáltatási adó bevezetését, de igyekezett előrelépni a digitális platformokra vonatkozó szigorúbb versenyszabályozással járó jogszabályokban.
Donald Trump több vámbejelentést is tett, amelyek augusztustól lépnek életbe azon országokkal szemben, amelyek nem jutnak megállapodásra az Egyesült Államokkal.
A legmagasabb, harmincszázalékos vámtarifa Algéria, Líbia, Irak és Srí Lanka termékeit érinti, míg más országok – például a Fülöp-szigetek vagy Moldova – alacsonyabb kulcsokkal szerepelnek a listán.
A vámintézkedések a Trump-adminisztráció erőteljesebb „Amerika az első” gazdaságpolitikáját tükrözik, amely a kétoldalú kereskedelmi alkuk előnyben részesítésére, valamint az amerikai ipar védelmére törekszik. A mostani bejelentések újabb fejezetet nyithatnak az Egyesült Államok és több feltörekvő ország kereskedelmi kapcsolatában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.