Magyarországot is értékelték a munka és magánélet egyensúlya alapján – ezt találták
Idén is elkészítette elemzését a Remote nevű nemzetközi, távmunkások közvetítésével és a munkáltatói juttatáscsomagok összeállításával foglalkozó vállalat arról, hogyan valósul meg a munka és a magánélet egyensúlya a 60 legmagasabb összegű GDP-t felmutató országban – írja az Origo. A lista elején Új-Zéland végzett az elérhető maximális 100 pontból 86,87-dal. Magyarország a 18. helyen áll a rangsorban.

Munka és magánélet: Új-Zéland a dobogó tetején
A lista első helyén álló Új-Zéland az index számításához felhasznált több részmutatóban nem végzett az első helyen, de olyan fontos körülményekben, mint a közbiztonság (a Global Peace Index rangsora alapján), a magas minimálbér, a boldogság, a gazdag és változatos természeti környezet mind magas pontszámot ért el. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb gazdaságaként az 59. helyen végzett a listán, míg a 60. helyen Afrika legnagyobb olajkitermelője, Nigéria áll.
Magyarország értékelésénél különösen fontos szempontnak bizonyult az idén végrehajtott mininmálbér-emelés, valamint az egy évre járó fizetett szabadnapok viszonylag magas száma.
A tavalyi éves összesítésről ebben a cikkben olvashat.
További részletekért nyissa meg az Origo oldalán olvasható cikket!


