BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszólalt Kína az ukrajnai háború ügyében, adok-kapok lett belőle, nem béke

Ukrajna ügyét tárgyalta az ENSZ Biztonsági Tanácsa, felszólalt Peking képviselője is. A Global Times tudósításából világos, nem a BT irányából érkezik meg a béke Kelet-Európába.

Ukrajna ügyét tárgyalta az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A kínai álláspontról a Global Times, az uralkodó Kommunista Párt kontrollja alatt álló nemzetközi lap számolt be, és a tudósításból világos, hogy az ENSZ sem az a nemzetközi szervezet, amely megoldást hoz a véres kelet-európai konfliktus lezárására.

Ukrajnai háború: a kínai ENSZ-képviselő is sürgeti a békét, de az amerikaiakkal messze nincs összhang
Ukrajnai háború: a kínai ENSZ-képviselő is sürgeti a békét, de az amerikaiakkal messze nincs összhang (archív fotó) Fotó: Xinhua via AFP

A lap szerint Keng Su-ang, aki Kína helyettes állandó képviselője az ENSZ-nél, arra szólította fel a háborús feleket, hogy igyekezzenek közös irányt találni és konszenzusra jutni a politikai rendezés érdekében, mert „az ukrajnai válság döntő szakaszban van” – számolt be a kínai lap.

Ez volt a harmadik alkalom egy héten belül, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ülést tartott az ukrajnai válság megvitatására.

Keng arról beszélt: a konfliktusban álló feleknek elsődlegesen az emberek humanitárius és megélhetési szükségleteit kellene szem előtt tartaniuk, és minden tőlük telhetőt meg kellene tenniük a civilek védelmében. Szigorúan be kellene tartaniuk a nemzetközi humanitárius jogot, és kerülniük kellene a civilek és a polgári infrastruktúrák elleni támadásokat. Hozzátette:

  • a feleknek késlekedés nélkül a harcok eszkalációjának csökkentésén kellene dolgozniuk, 
  • politikai akaratot és rugalmasságot kellene mutatniuk, fenntartaniuk a béketárgyalások lendületét, 
  • és törekedniük kellene arra, hogy párbeszéddel és tárgyalásokkal átfogó, tartós és kötelező érvényű békemegállapodást érjenek el.

Ukrajnai háború: sürgetik a békét, de összhang nélkül

Keng – ezzel egyébként a magyar és az amerikai álláspontot visszhangozva, amelyet nem tett magáévá az Európai Unió – felszólította a nemzetközi közösséget – és különösen a nagy befolyással bíró szereplőket –, hogy aktívan szorgalmazzák a tűzszünetet, támogassák a béketárgyalásokat, teremtsenek kedvező légkört és megfelelő feltételeket, és nyújtsanak szükséges segítséget a politikai megoldás elősegítésére.

Ha azt gondolnánk, mindezzel a nagy globális szereplők – az EU kivételével az USA és Kína – egy oldalra álltak, és vállvetve küzdenek a békéért, valószínűleg nem látjuk tisztán a helyzetet.

A kínai lap cikke azzal zárul, hogy egy másik ülésen Keng teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az Egyesült Államok Kínát rágalmazó és hamis állításait, mert – így a Global Times – az amerikai képviselő azzal vádolta Kínát, hogy „a legfontosabb beszállítója” Oroszország háborús erőfeszítéseinek.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.