Beborul az ég Szlovákia felett – a románokkal tandemben érkeznek a megszorítások
Romániához hasonlón Pozsonyban is megszorító csomagot jelenthetnek be. Ladislav Kamenicky (Smer) pénzügyminiszter várhatóan holnap tájékoztat a jövő évi konszolidációs csomagról, és feltehetően az állami költségvetésről is. A koalíciós tanácsban megegyeztek a parlament holnap kezdődő ülésének menetrendjében.

Ugyanakkor végleges megegyezés még mindig nincs a kormány jövő évi konszolidációs intézkedéseiről, viszont Ján Richter, a Smer frakcióvezetője kijelentette, hogy kedden tájékoztat a megszorítások részleteiről Ladislav Kamenicky pénzügyminiszter.
A kormányhivatal szokás szerint csak az egymondatos tájékoztatót adta ki a koalíciós tanács ülése után, az viszont meglepő, hogy meg sem említették a konszolidációt.
Közszféra megnyirbálása, minimáladó
Andrej Danko kijelentette, hogy még nincs megegyezés, és az államigazgatáson belüli megszorításokról tárgyalnak. Danko Richterrel ellentétben nem volt olyan optimista, ő azt sem tudta megmondani, hogy a koalíció mikor folytatja a megbeszéléseket a konszolidációról.
A korábbi információk alapján
a koalíció újabb ünnepnapok megszüntetését tervezi.
Idén először dolgoztak szeptember 1-jén, és várható, hogy az idei november 17-e sem lesz már munkaszüneti nap. A korábbi információkkal ellentétben úgy tűnik, hogy az áfát nem emeli a kormány.
Andrej Danko ragaszkodik a tranzakciós adó enyhítéséhez, a kisvállalkozók számára szüntetné meg ezt az adóformát. Viszont arról is beszélt, hogy
jövőre az egyéni vállalkozókat „minimáladó” megfizetésére köteleznék.
Várhatóan a kormány összevon bizonyos államigazgatási hivatalokat, másokat viszont megszüntet. „Már kiválasztottuk a hivatalokat, amelyeket megszüntetünk” – jelentette ki az SNS elnöke.
Új vízerőmű épülhet a Dunán
A pozsonyi Dunacsúnnál új vízerőmű épülhet az erről kiadott környezetvédelmi engedély alapján – számol be az Új Szó. A beruházás 2028-ban indulna, a vízerőmű működtetéséhez nem kell duzzasztani a Dunát. A projekt nem sérti az 1995-ös magyar–szlovák megállapodás vízhozamra vonatkozó részét.
Új vízerőmű építését engedélyezte a szlovákiai környezetvédelmi minisztérium a pozsonyi Dunacsúnnál (Cunovo) – derül ki a környezeti hatástanulmány eredményeiből – idézi a szlovákiai TASR hírügynökséget az Új Szó. A beruházás a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat hatáskörébe tartozik, a vízerőmű legalább 50 millió euróba fog kerülni a becslések szerint.
Az új dunacsúni vízerőmű, melynek névleges teljesítménye 14,83 megawatt, egy kisebb város teljes áramellátását biztosíthatja. Az is fontos, hogy megújuló energiaforrásból termelné az áramot
– állapította meg Tomás Taraba környezetvédelmi miniszter. A projekt nem sérti a Szlovákia és Magyarország között 1995-ben kötött megállapodást a Duna és a Mosoni-Duna vízhozamának biztosítása kapcsán.


