Kiderült, hogy melyik gyógyszeripari multi került a brüsszeli trösztellenes hatóságok célkeresztjébe, miután a Sanofi elárulta, hogy ellene indult el a versenyjogi eljárás. A Magyarországon négy helyen is jelen lévő gyógyszeripari óriás közlése szerint a razzia a franciaországi és németországi irodákat érintette.
A vállalat közleménye szerint a vizsgálat a szezonális influenzaoltásokat érinti, míg az uniós hatóságok a versenyellenes becsmérlés miatt indult, ami azt jelenti, hogy a cég gyakorlatilag rágalmazhatta versenytársait.
A Sanofi közölte, hogy teljes mértékben együttműködik a vizsgálattal, melynek során akár a cég éves bevételének 10 százalékos bírsága is kiszabható, ha az Európai Bizottság gyanúja beigazolódik.
A globális gyógyszercégek visszaélésre hajazó gyakorlata évek óta az Európai Unió célkeresztjében van a Bloomberg összefoglalója szerint, így a bizottság többször jelezte, hogy a nagy iparági szereplők új stratégiákat alkalmaznak a verseny elkerülése érdekében, amikor az iparági konszolidáció hatására mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok gyógyszerpiaca egyre koncentráltabbá válik.
Ugyanakkor pusztán a vizsgálat ténye még nem jelenti azt, hogy a vállalat szabályt szegett volna, így rövid esést követően a Sanofi részvényei is emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a párizsi tőzsdén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.