Van B terv megkerülni Orbán Viktort – sejtelmes jelzést adott az egyik EU-miniszterelnök
Bart De Wever belga miniszterelnök szerint a magyar ellenállás ellenére is végre kell hajtani a 90 milliárd eurós hitelt. De Wever szerint létezik egy tartalékmegoldás arra az esetre, ha Orbán Viktor nem járul hozzá a hitelhez – írja a Magyar Nemzet.

Bart De Wever hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak a magyar ellenállás ellenére is előre kell haladnia a 90 milliárd eurós ukrajnai hitellel, mondván, a vezetőknek most végre kell hajtaniuk a már elfogadott döntéseket – írja a Politico.
„Meg kell valósítani a hitelt. Ez ilyen egyszerű” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Európának „továbbra is pénzügyileg támogatnia kell Ukrajnát”.
De Wever arra is utalt, hogy létezik egy tartalékmegoldás arra az esetre, ha Orbán Viktor nem járul hozzá a hitelhez, megerősítve, hogy van „B terv”, ugyanakkor hozzátette: „nem lenne bölcs” erről nyilvánosan beszélni.
Az Európai Tanács csütörtökön ülésezik Brüsszelben. A napirenden az eredetileg tervezett versenyképességi kérdések helyett Ukrajna finanszírozása áll a középpontban.
A legnagyobb vita a 90 milliárd eurós hitel körül alakult ki, amelyet Magyarország és Szlovákia továbbra is blokkol, mivel álláspontjuk szerint addig nem támogatható a csomag, amíg nem rendeződik a Barátság kőolajvezeték ügye. Az Európai Unió vezetői ugyanakkor azon dolgoznak, hogy megoldást találjanak a helyzetre, akár a magyar vétó megkerülésével is, például alternatív finanszírozási formákkal, hogy biztosítani tudják Kijev további támogatását.
Érdemes megjegyezni, hogy Magyarország, Szlovákia és Csehország nem csatlakozott a hitelhez, így mentesülnek a közvetlen pénzügyi kötelezettségek alól. A decemberi megállapodáskor szakértők úgy vélték, hogy ez rövid távon pénzügyi győzelem, politikailag viszont komoly ára lehet, mivel az EU vezetői bosszút esküdtek. Tehát a magyar kormány úgy blokkolja az államcsőd szélére sodródott Ukrajnának adható segélyt, hogy abba egy fillért nem kell belefizetnie.
Orbán Viktor megérkezett Brüsszelbe az EU-csúcsra, azonnal helyretette a németeket: „Volt már ilyen, rosszul jöttek ki belőle”
A kormányfő újságírói kérdésre elmondta, hogy Ukrajna politikai eszközként használja az energiát, amit hazánk nem fog elfogadni.
Felhívta a figyelmet, hogy Volodimir Zelenszkij döntése, amely az olcsó orosz olajszállításokat érintő leálláshoz vezetett, súlyosan sérti Magyarország gazdasági érdekeit. A miniszterelnök világossá tette: amíg az olajszállítás nem áll helyre, addig Magyarország semmilyen, Ukrajnát érintő pénzügyi támogatást nem fog megszavazni Brüsszelben.
„A mai tanácskozás arról szól, hogy fenyeget egy olaj világgazdasági válság, ami legsúlyosabban Európát érintheti, és azt kell megmutatnunk, hogy ezt hogyan védjük ki. Magyarországnak megvannak a saját nemzeti eszközei, de nekünk európai megoldásra is szükségünk van. A mi olajunk, amit blokkolnak az ukránok. Addig soha nem fogok semmilyen döntést támogatni, amely Ukrajnát támogatja, ameddig a magyarok nem kapják meg a saját olajukat.”
Ukrajna teljes pánikban: Orbán Viktor egy pillanat alatt bedöntötte a legszebb álmukat – hiába ígérte meg az EU, nem lesz semmi a 90 milliárd euróból
Zelenszkij másfél hónapig nem állítaná helyre a tranzitot, de a markát azért tartaná. Orbán Viktor azonban világossá tette a képletet: Brüsszel addig nem adhat egy fillért sem, amíg a Barátság kőolajvezeték nem működik. Az ukrán kormány pedig meglepődött, hogy az EU nem tud kiskapukat találni számukra.


