BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínaiak még a sivatagból is aranyat csinálnak, két magyarországnyi területük van rá

Kína napenergiára épülő hőerőművekké alakítja át nem hasznosított területeit.

Kína északnyugati részén, a Kanszu tartománybeli Csiucsüan város közelében üzembe helyezték a Csinta nevű, több energiaforrást hasznosító, 100 megawattos, olvadt sóval működő napkollektoros hőerőművet, amely a Góbi és más sivatagi terméketlen területeken megvalósított projektek közül a legnagyobb ilyen típusú létesítmény az országban – jelentette a kínai állami média.

napelem
Napelem: Kína még a sivatagokat is hasznosítja / Fotó: Energiaügyi Minisztérium 

A jelentés szerint az erőműben több mint 25 ezer, koncentrikus körökben elhelyezett heliosztát (a nap mozgását követő és a sugarát egy irányba terelő eszköz) működik, amelyek együttesen 770 ezer négyzetméternyi tükröző felületet alkotnak. 

A tükrök a napfényt egy központi hőelnyelő toronyra irányítják, ahol az olvadt sót 550 Celsius-fok fölé hevítik, majd a hőtartályokban tárolják, és később gőztermelésre, illetve villamosenergia-előállítására használják fel.

A létesítmény június óta csatlakozik az elektromos hálózathoz, éves termelése várhatóan eléri az 1,45 milliárd kilowattórát, ami mintegy 480 ezer tonna szabványos szén felhasználását váltja ki 

– közölte Huang Lu-san, a projekt helyettes vezetője.

Kanszu tartomány Kína egyik legkedvezőbb térsége a szél- és napenergia fejlesztésére: a tartomány területének fele, mintegy 197 ezer négyzetkilométer nem hasznosított terület.

„A tartományban jelenleg 620 megawatt beépített napkollektoros hőerőművi kapacitás működik. A térség nagy projektje a jümeni, 100 megawattos, lineáris Fresnel-rendszerű, olvadt sót használó napkollektoros hőerőmű, amely alacsonyabb építési és karbantartási igénnyel működik, és évente mintegy 1,7 milliárd kilowattóra villamos energiát termelhet” – mondta Csu Ji, az állomás termelési és üzemeltetési vezetője.

A kínai nemzeti energiaügyi hivatal adatai szerint az idei első három negyedévben összesen 240 millió kilowatt új napenergia-kapacitás létesült. A kormányzati intézkedések és a piaci kereslet hatására technológiai áttörések születtek az alapanyagok és a berendezések terén, ami a kapcsolódó iparágak, így az üveg-, acél- és sóipar fejlődését is élénkíti.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.