BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump inkább fizet, csak ne lássa megépülni a tenger menti szélerőműparkokat – és még nyer is a bolton

Az amerikai elnök keresztes háborút indított a szerinte otromba és felesleges part menti szélerőműparkok ellen, ennek jegyében tavaly egy tollvonással leállíttatta még a befejezés előtt álló projekteket is. A nemzetbiztonsági fenyegetettséggel való indoklás azonban a bíróság előtt nem állt meg, így Donald Trump új eszközhöz folyamodott: kivásárolja a beruházókat, és törli a szerződésüket.

A francia TotalEnergies közel egymilliárd dollárt kaphat a washingtoni adminisztrációval kötendő egyezség alapján, hogy elálljon két, keleti part menti szélerőműparkjának megépítésétől, s eleget tegyen Donald Trump óhajának. A területhasználatra jogosult, azt egy 2022-es aukción elnyerő energiavállalat a The New York Times (NYT) értesülései szerint 928 millió dollárra tehet szert, 27 millióval kevesebbre, mint amennyit a koncessziókért konzorciumi tagként és projektvezetőként 2022-ben kifizetett. 

La Defense: Trump
A TotalEnergies székháza a párizsi Défense negyedben. Trump ajánlatot tett, célszerű lesz elfogadniuk / Fotó: Anadolu via AFP

Azaz a Trump-kormányzat még nyerhet is a bolton, bár az már az elnök számára önmagában nyereség, ha nem látja megépülni ezeket a monstrumokat. Igaz, nem is látná, hiszen azok a parttól 30-60 kilométerre lennének az Atlanti-óceánban. 

Ellenszélben a TotalEnergies, Trumppal aligha kezdenek ki

A TotalEnergies

  • az Attentive Energy projektet (New York állam)
  • és a Carolina Long Bay projektet (Észak-Karolina állam)

engedheti el, ha úgy dönt, él a felkínált üzleti lehetőséggel. 

Iparági szakértők szerint aligha kétséges, hogy ne így tennének, hiszen a Joe Biden örökségét jelentő megújuló energiás projekteket Trump tűzzel-vassal irtja – ha a bíróságok nem tesznek neki keresztbe. Az elnökkel szembeszállni nem túl bölcs döntés, a veszteséget, amit az előkészítő munkákba öltek, valahogy csak kimagyarázzák a részvényeseknek. A TotalEnergies előrelátó volt,

amint kiderült, hogy Trump követi Bident az elnöki székben, máris jegelték az építkezési munkákat 

(még tervezési szinten), nem öltek pénzt egy kétségessé váló vállalkozásba. Azt nem tudni, hogy konzorciumi partnereiket hogyan kártalanítják. Megegyezés esetén az ügyben illetékes belügyi tárca törli a területhasználati engedélyt, és az ominózus területeken egyelőre nem lesznek szélkerekek. 

A TotalEnergies a megújuló energiaforrások használatát folyamatosan ellehetetlenítő amerikai szabályozási környezetben paradox módon akkor is nyer, ha veszít. Ilyen feltételek mellett ugyanis a beruházás megtérülése eleve kétségessé válik, és több milliárd dolláros vesztesége keletkezhet a washingtoni adminisztráció ellenséges hozzáállása miatt. 

A TotalEnergiest Trump visszaterelné a helyes útra, a megújuló energiaforrásoktól a szénhidrogéniparba / Fotó: AFP

A Fehér Ház ráadásul nyugat felé terelgeti a TotalEnergiest, amely azzal igazolhatja megbízható partneri minősítését, hogy a megkapott pénzt rögtön be is fektetheti a texasi földgáz-infrastruktúra fejlesztésébe. Magyarán a visszatérítésből származó egyetlen dollárcent sem hagyhatja el az Egyesült Államok területét.

Triumfáltak Trump felett a bíróságon

Az amerikai elnökkel dacoló külföldi energiavállalatok viszont nem hagyták veszendőbe menni az 50-70 százalékos készültségi fokon álló szélerőműprojektjeiket, ezeknek a „nemzetbiztonsági okokra” való hivatkozással történt decemberközepi leállítása átmeneti volt csupán. Januárban a washingtoni rendeletet megtámadó cégek triumfálhattak Trump felett: az ügyükben eljáró bíróság újra zöld utat adott az építkezések befejezéséhez.

Az érintettek bele is húztak rendesen, felpörgették az építkezéseket. Az alábbi négy gigaprojektet Washington már elgáncsolni sem tudja, így

  • a Vineyard Wind (Massachusetts állam),
  • a Revolution Wind (Rhode Island és Connecticut állam),
  • az Empire Wind (New York állam),
  • és a Coastal Virginia Offshore Wind (Virginia állam)

szélerőműparkok befejezését jogi akadályok nem gátolják. Olyannyira nem, hogy a dán Orsted kivitelezésében megépült Revolution Wind múlt pénteken megkezdte a tesztfázist, áramot küldve a partra. 

Ugyanazon a napon a Vineyard Wind 62 szélkerekéből az utolsóra is felszerelték a lapátokat, így a 800 megawatt kapacitású farm készen áll, hogy még az idén, a szárazfölddel való összeköttetés kiépítésével megkezdje termelését, 400 ezer háztartás áramellátását biztosítva.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.