Egy amerikai bíróság is a dánok mellé állt, lesöpörték az asztalról Trump nemzetbiztonsági aggályait
Újraindíthatja az építési munkálatokat a dán Orsted az amerikai partok mentén telepített, befejezés előtt álló szélerőműparkján. Egy friss bírósági ítélet ugyanis hatályon kívül helyezte a belügyminisztérium karácsony előtti tiltó határozatát, amelyben a Trump-adminisztráció a part menti szélparkok és az általuk termelt áramot megvásárló államok közötti szerződések felfüggesztését rendelte el nemzetbiztonsági aggályokra hivatkozva.

Öt készülő projekt ügyét a beruházóik és az illetékes szövetségi államok bíróság elé vitték, amely az első felperes ügyében helyt adott a kérelemnek, így a munkálatok folytatódhatnak. Kérdés, hogy meddig, a klímaszkeptikus és olajpárti Trump elnöknek ugyanis rendesen a bögyében vannak a szélerőművek, elgáncsolásukkal egy évvel ezelőtti beiktatása óta folyamatosan próbálkozik, nyilván erre is lesz majd válasza.
A dán Orsted számára nem babra megy a játék
Különösen úgy, hogy az ítélet nagy nyertese a dán Orsted, amely szálka lehet a dán fennhatóság alatt álló Grönland mindenáron való megszerzésén dolgozó elnöknek. A megújuló energiák szolgálatba állítását folyton kritizáló Trump a szélerőműveket rendszerint a csúnya, a költséges és nem hatékony jelzőkkel minősítette.
Az Orsted-ítélet egyébként már a második a sorban, hiszen tavaly szeptemberben egy amerikai bíróság elutasította a kormányzat első kísérletét a projekt leállítására, miután nem tartotta értelmezhetőnek a Washington által felhozott nemzetbiztonsági aggodalmakat.
A friss ítélet az Orsted 704 megawatt áramtermelő kapacitású Revolution Wind nevű projektjét érinti, amely Rhode Island és Connecticut államokkal szerződött energiaszállításra.

Megjegyzendő, hogy mindkét államot demokrata politikus kormányozza, így az ítéletet könnyű lesz politikai mázzal leönteni, rosszabb esetben szankcionálni a „vétkeseket”. Az Orsted számára azonban jóval nagyobb tét forog kockán, a világ legnagyobb szélerőműpark-építője 3 milliárd dolláros veszteséggel szembesül, ha a projektet nem tudja átadni és üzembe helyezni. A Revolution Wind projekthez szélturbinákat szállító a Siemens Gamesa is örülhet az ítéletnek.
Ahogy a befektetők is, ami az Orsted árfolyamának 6 százalékos emelkedésében öltött testet. A Siemens Gamesa részvényeivel 2023 óta már nem kereskednek, a többségi tulajdonos Siemens Energy ugyanis kivezette a társaságot a madridi tőzsdéről.
Most arra összpontosítunk, hogy a lehető leghamarabb biztonságosan folytathassuk az építési munkálatokat, hogy 350 ezer otthont megbízható és megfizethető árú villamos energiával láthassunk el
– írta Rasmus Errboe, az Orsted vezérigazgatója hétfőn késő este kiadott közleményében.
A mostani ítélet mellett több, a belügyminisztériumi döntés megsemmisítésére irányuló kereset is folyamatban van, s esélyeiket nagyban javítja a precedensértékű hétfői verdikt, s a többi kényszerszünetre ítélt beruházás is folytatódhat. Ezekben hamarosan ítélet születhet. Az érintett projektek a következők:
- Sunrise Wind-projekt (Orsted) New York állam partjainál, 924 megawatt kapacitással, 800 ezer otthon áramellátására méretezve.
- Empire Wind-projekt (Equinor) New York állam partjainál, 810 megawatt kapacitással, 500 ezer otthonra méretezve. Készültségi foka: 60 százalékos
- Coastal Virginia Offshore Wind-projekt (Dominion Energy) Virginia állam partjainál, 2600 megawatt kapacitással, 660 ezer otthonra méretezve.
- Vineyard Wind 1-projekt (Iberdrola és CIP) Massachusetts partjainál, 806 megawatt kapacitással, 400 ezer otthon áramellátására méretezve.
A legnagyobb anyagi bukást a norvég állami energiaóriás, az Equinox kockáztatja, amelynek 5,3 milliárd dolláros Empire Wind-projektje mehet a süllyesztőbe, ha nem fejezik be. A dán Orsted számára valóságos sokkhatással érne fel amerikai megaprojektjeinek bukása.
A hitelminősítők satujába szorult az Orsted
A céget a magas infláció, a finanszírozási költségek emelkedése és a beszállítói gondok amúgy is jó ideje gyötrik, de tavaly ősszel egy zárt körű részvénykibocsátás révén, a tulajdonosaitól megszerzett 9,4 milliárd dolláros likviditásra támaszkodva már látják a világítótorony fényét.
A friss tőkére szükség is volt, a céget az S&P Global augusztusban a legalacsonyabb befektetési kategóriájú BBB szintre, a BBB mínuszra minősítette le. Hétfőn a Moody’s stabilról negatívra rontotta a dán társaság kilátásait arra hivatkozva, hogy megnőtt a kockázata annak, hogy az Egyesült Államok politikai vezetése késleltetheti vagy kisiklathatja a Sunrise Windhez hasonló tengeri szélerőműprojekteket – írja a Reuters.


