Kinyitottak a tőzsdék, egyből elszabadult az olaj ára: kedden este jön a végítélet Iránról – pokoli 24 óra előtt áll a világ
A globális piacok idegfeszültségben várják a kedd esti határidőt, amelyet Donald Trump szabott Iránnak: ha nem születik megállapodás, a konfliktus új szintre léphet. A bizonytalanság már most érezhető, a kőolaj ára 111 dollár fölé emelkedett, miközben a befektetők gyakorlatilag kivárnak a következő lépésig.

A piacok hétfő után kedden nyitottak újra teljes kapacitással, és azonnal látszott a feszültség. A Brent olaj ára 111 dollár, az amerikai WTI pedig 116 dollár körül mozog, ami már többéves csúcs közeli szint. A drágulás hátterében az áll, hogy gyakorlatilag le van zárva a Hormuzi-szoros, amelyen a világ olaj- és gázszállításának mintegy ötöde halad át – írja a Reuters.
A befektetők most egyetlen dologra figyelnek: mi történik kedd este. Trump egyértelmű határidőt adott Iránnak, és azt is jelezte, hogy
ha nincs megállapodás, akkor akár az ország energetikai infrastruktúráját is célba vehetik.
Ez már nem pusztán politikai nyomásgyakorlás, hanem olyan fenyegetés, amely a teljes közel-keleti energiarendszert destabilizálhatja.
A bizonytalanság miatt a piacokon nincs egyértelmű irány. Az ázsiai részvények enyhén emelkedtek, az amerikai határidős indexek viszont estek, miközben a dollár erős maradt – klasszikus menekülőeszközként. A befektetők egy része pozíciókat zár, mások kivárnak, mert jelenleg nem lehet megbízható forgatókönyvet felállítani.
Irán a hét elején már visszautasította Trump egyik tűzszüneti ajánlatát. Az Egyesült Államok és Irán hétfőn egy keretmegállapodási tervet mérlegelt az öt hete tartó konfliktusuk lezárására, miközben
Teherán jelezte, hogy tartós véget kíván vetni a háborúnak, és visszautasította a nyomást arra, hogy egy ideiglenes tűzszünet keretében gyorsan újranyissák a Hormuzi-szorost.
Az iráni válasz tíz pontból állt, amelyek között szerepelt a térségbeli konfliktusok megszüntetése, a Hormuzi-szoroson való biztonságos áthaladás protokollja, a szankciók feloldása, valamint az újjáépítés. Trump azzal fenyegetett, hogy „rászabadítja a poklot” Teheránra, ha kedd éjszakáig nem születik megállapodás, amely lehetővé tenné, hogy újrainduljon a forgalom a globális energiaellátás szempontjából kulcsfontosságú útvonalon.
Az olaj ára Irán döntésétől függ
A helyzetet súlyosbítja, hogy Irán nem hajlandó ideiglenes megállapodásra, hanem tartós rendezést akar, és ellenáll a nyomásnak, hogy újranyissa a Hormuzi-szorost. Ez azt jelenti, hogy még egy esetleges diplomáciai áttörés sem biztos, hogy azonnal helyreállítaná az energiaszállításokat.
A piacokon egyre erősebb a stagflációs félelem is: a magas infláció és a lassuló gazdasági növekedés kombinációja. Az Egyesült Államokban már látszanak ennek jelei:
- a szolgáltatási szektor növekedése lassul,
- miközben a vállalati költségek több mint egy évtizede nem látott ütemben emelkednek.
Ez azt jelzi, hogy az energiaárak emelkedése már most begyűrűzik a gazdaságba.
A jegybanki kilátások is megváltoztak. A piacok már nem számolnak kamatcsökkentéssel az idei évben az Egyesült Államokban, ami tovább szűkíti a gazdasági mozgásteret. A magas olajárak és a geopolitikai kockázatok együtt olyan helyzetet hozhatnak, amelyben a gazdaságok egyszerre küzdenek inflációval és lassulással.
A következő 24 óra kulcsfontosságú lehet. Ha megszületik a megállapodás, az gyors megkönnyebbülést hozhat a piacokon, és az olaj ára is visszakorrigálhat. Ha viszont nem, akkor a konfliktus eszkalációja újabb ellátási sokkot indíthat el, ami tovább hajtja felfelé az árakat.



