A Balaton legnagyobb gasztrofesztiválja jó eséllyel bekerül a térség nemzetközi vonzerővel bíró attrakciói közé is – vélik az alapító-szervezők, akik mind a látogatók, mind a csatlakozott éttermek részéről fokozódó érdeklődést és nagy lelkesedést tapasztalnak a tavaly debütált program kapcsán.
Több mint száz programmal és kéttucatnyi helyszínnel készülnek a szervezők a tavasz hírnökeként beharangozott, tavaly nagy sikerrel debütált, tó körüli gasztrofesztiválra. Az esemény vacsoraesteket, workshopokat, színházi programokat, kiállításokat, különböző koncerteket tartalmaz, olyan neves előadókkal találkozhat és beszélgethet a fesztiválozó közönség, mint például Dragomán György, Jakupcsek Gabriella, Mácsai Pál, Ráskó Eszter és Grecsó Krisztián.
A Balatonon a gasztronómia nagyon fontos, egyre több az egész évben nyitva tartó étterem,
a Taste Balaton alapítói, köztük a balatonszemesi Kistücsök tulajdonosa, Csapody Balázs és szervezőtársai, Budavári Dóra és Kalas Györgyi mellétették és összefűzték a kultúrát és az aktív turizmust is.
A Taste Balaton Fesztivál alapítóinak egyik fő célja az volt, hogy erősítsék az egész éves, illetve négy évszakos Balatont, azaz felhívják a figyelmet arra, hogy a Balaton egész évben egy fantasztikus helyszín és célpont, és megéri ellátogatni oda akár márciusban is. Az időzítés sem véletlen, hiszen
március eleje az, amikor elkezdenek már mozgolódni az emberek, szívesen elmennek, ha van miért, a Balatonra is,
ahol a Taste Balaton keretében nemcsak enni, de mozogni is lehet, a program egyik támogatója a BalatonBike365.
A kerékpározás, ezen belül az e-bike-túrák népszerűsége évről évre nő, a Balaton legnagyobb gasztrofesztiválja pedig egy olyan esemény, amikor van jó apropó egyik helyről a másikra eltekerni.
A Taste Balaton egy olyan speciális fesztivál, amelynek keretében nem a részt vevő éttermek gyűlnek egy helyre, hanem a vendégek keresik fel és állítják össze a saját fesztiválmenüjüket a kínálatból – hangsúlyozták a szervezők.
A beszélgetésben szó esett:
A teljes beszélgetést alább hallgathatják meg:
A VG további podcastjeit pedig ezen a linken érhetik el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.