BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Partnerektől függetlenek

Hazai, folyamatos fejlesztéssel a három éve megfogalmazott terveknél is jobban sikerült a Keler--2000 fejlesztési program. Az elszámolóház ma minden különösebb gond nélkül képes real-time elszámolásra és a valós kockázat értékelésére. A derivatív rendszer a közeljövőben akár külföldi megrendelésre is végezhet elszámolást.

Komoly sikerként könyvelhető el, hogy a Keler Rt. 1997-ben elindított Keler--2000 fejlesztési programját úgy sikerült végrehajtani, hogy a jelenlegi rendszer többet tud, mint amit a projekt kezdetén elvállaltak. Horváth Gergely vezérigazgató szerint a Keler rendszerének nagy előnye, hogy nem egy komplett megoldás átvételével épült ki, hanem a szükséges fejlesztések ésszerű rangsorolásával, egymásra épülve fejlődött mai formájára.



A Keler valós idejű bruttó elszámolást lehetővé tevő rendszere, a Viber Európa harmadik ilyen jellegű szisztémája volt, és a svájcin kívül egyedül itt épült ki párhuzamosan a rendszer a jegybank és az elszámolóház között. Az értékpapír-elszámolás ezen mérföldköve után a Keler rendszere novemberre kész lesz az azonos napi elszámolásra. A tényleges T+3 napi elszámolásra a jelenlegi T+5 napról azonban csak akkor váltanak, ha a legtöbb letétkezelő bejelenti: kész az átállásra.



A jogi szabályozás akasztja meg a részvénykölcsönzési rendszer működését, tiszta szabályokat vélhetően csak az új tőkepiaci előírások biztosítanak majd. Hasonlóan kihasználatlan lehet kezdetben a Kelerben novemberre kész nemzetközi elszámolási (cross-border) modul, noha Horváth szerint lenne magyar vásárlói igény külföldi papírokra.



A kereskedés biztonságát nagyban elősegíti a Keler valós kockázatot értékelő rendszere, amely akár a zárópozíciók modellezésével is képes felhívni a figyelmet a fedezethiányra. Az idén debütáló derivatív rendszer pedig olyan kapacitásokkal bír, amelyek azt is lehetővé tennék, hogy elvégezze a környező országok kicsiny derivatív piacainak elszámolását.


Külföldi derivatív elszámolásra készül a Keler Hazai, folyamatos fejlesztéssel a három éve megfogalmazott terveknél is jobban sikerült a Keler--2000 fejlesztési program. Az elszámolóház ma minden különösebb gond nélkül képes real-time elszámolásra és a valós kockázat értékelésére. A derivatív rendszer a közeljövőben akár külföldi megrendelésre is végezhet elszámolást. Nagy László Nándor-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.