A Fidesz-frakció kezdeményezésére a múlt hét végén levették a parlament napirendjéről a lakás-takarékpénztári (ltp.-) törvény szigorításairól szóló előterjesztést. Sasvári Szilárd, a frakció lakásügyekért felelős tagja kérdésünkre elmondta: már a törvényjavaslat beterjesztése előtt is tárgyaltak a pénztárakkal, illetve a bankszféra képviselőivel. E megbeszéléseket folytatják, ezért kérték a halasztást. Péntekig azonban a felek várhatóan egyezségre jutnak.
Információnk szerint a legnagyobb kormánypárt várhatóan méltányolja a Magyar Bankszövetség "minimális" kérését arról, hogy a pénztárak állami támogatását csak az éves előtakarékoskodási összeg 20 százalékára (maximum évi 24 ezer forintra) csökkentsék a jelenlegi 30 százalékról (legföljebb 36 ezer forintról). A napirendről levett tervezet 15 százalékkal (18 ezer forinttal) számolt.
A Fidesz azért hajlik a változtatásra, mert -- mint Sasvári elmondta -- a kedvezményes banki lakáshiteleknél sok társaság az önrész részeként számítja be a már meglévő ltp.-szerződést.
A parlamenti elnapolás az utolsó pillanatban történt, hiszen tegnap és ma zajlott volna le a törvénymódosítás általános vitája, s december közepén már szavaztak volna az előterjesztésről. Ezt megelőzően még a múlt héten a javaslatokat megvitató három bizottság közül kettő (a költségvetési és az alkotmányügyi) vitára alkalmasnak találta azokat, a gazdasági viszont -- váratlan meglepetésként -- ellenezte a napirendre tűzést.
Ha az idén mégsem terjesztik be a törvényjavaslatot, akkor a vitatott kérdések mellett azok a változtatások is feledésbe merülhetnek, amelyekkel egyébként mind a szabályozók, mind a piaci szereplők egyetértettek. Ezek közé tartozik a kötelező előtakarékosság 4-ről 3 évre csökkentése, illetve a pénztárak jelenlegi 1 milliárdos alaptőke-követelményének két lépcsőben történő megduplázása.
A kormány mostani javaslatának esetleges visszavonása ellenére is foglalkozhat a közeljövőben a parlament a lakástakarékokkal. A parlament ugyanis tavasszal már megkezdte, majd később felfüggesztette a gazdasági bizottság által előterjesztett törvénymódosítás vitáját, amely az előtakarékosság megrövidítését kezdeményezte a forgalom felgyorsítására hivatkozva. A javaslathoz ma még bárki adhat be módosító indítványt.
Kérdésünkre az Országgyűlés sajtóosztályán közölték: az idei törvényhozási menetrendben egyelőre egyátalán nem szerepel az előterjesztés (igaz, ez még bármikor betehető). Így január 1-jétől az új ltp.-törvény nem lép életbe, de egy hét végi egyezség nyomán még változhat a helyzet.
Lapunk a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél megtudta, hogy egy esetleges törvénymódosításkor még annak idei elfogadása esetén is kétséges, hogy január elsejétől új ajánlatokkal tudnának elindulni a pénztárak, miután a megváltozott szabályozás miatt az új termékeket újra kellene engedélyezni.
Amennyiben a szabályozás a kormány által elfogadott, az ltp.-k számára kedvezőtlen módon változna, a felügyelet megbeszéléseket kezdeményezne a lakás-takarékpénztárakkal, jövőbeli terveiket megtudakolandó. A PSZÁF-nél úgy látják, jelenleg nincs arra utaló jel, hogy valamely piaci szereplő kivonulna a piacról, ám egy esetleges kedvezőtlen változás újra előtérbe hozhatja a pénztárak közötti fúziók már többször felmerült kérdését. Lapunk úgy tudja, a jogszabály-előkészítés során a felügyelet azt a változatot támogatta, amely a támogatás mértékét 30-ról 20 százalékra mérsékelte volna, ám a maximális segély összegét 57 ezer forintra emelné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.