Hálózatot épít a BT Hungária
A brit cég magyar leányvállalata a tényleges üzleti kommunikációs szolgáltatói tevékenységet az idén áprilisban kezdte meg, azóta 200 üzleti ügyfelet szerzett, amelynek egy része a hazai nagyvállalatok, más része a multik itteni részlegeiből kerül ki. A leggyakrabban igényelt szolgáltatása az internetes telefonálás, amelyet a későbbiekben Magyarországon dolgozó külföldiek magánhasználatára is ki akar terjeszteni.
Amint a formálódó hírközlési törvény lehetővé teszi, a társaság tárgyalni akar a vezetékes hangszolgáltatást is nyújtani képes összeköttetési módozatokról a monopóliumot élvező Matáv Rt.-vel -- jelentette ki Christoph Thomas.
A mobilpiacon való részvétel lehetőségeivel kapcsolatban lapunk kérdésére az anyacég Budapesten tartózkodó vezetői kiemelték, hogy szívesen bekapcsolódnának. (A DCS 1800-as pályázaton annak idején tervezték is indulásukat, de végül lekésték az akciót -- a szerk.) A később érkezők számára a jövőben nyíló magyarországi harmadik generációs (UMTS) hálózat önmagában nem érdekli a BT-t. Az anyacég egyébként már az eddigi UMTS-koncessziókért is 10 milliárd euróval többet fizetett, mint amennyit eredetileg betervezett.


