Az értékesítési hálózat fejlesztéséről szóló, a tulajdonossal szembeni véleménykülönbség miatt távozott Szendi Miklós elnök-vezérigazgató az Európa Biztosító éléről. A biztosító hosszú idő óta nem kapott fejlesztésre szóló tőkét a 100 százalékos részvényesnek számító párizsi Groupama Internationaltól, emiatt piaci részaránya fokozatosan csökken. A tulajdonos nemrég komoly stratégiai terv elkészítéséhez kötötte a tőkejuttatást, amit a menedzsment össze is állított.
A hazai vezetők elsősorban az ügynöki értékesítési hálózatot fejlesztették volna. A francia fél viszont az alternatív terjesztési csatornák (internet, telefonközpont) kialakításától várnak jó eredményeket, amit Szendi -- kockázatossága miatt -- nem vállalt.
Információnk szerint egyébként a ma 1,13 milliárd forint jegyzett tőkéjű Európa menedzsmentje 4 milliárd forintnyi tőkejuttatást kért, amit a Groupama meg is kíván adni.
Szendi mellett Horányi Miklós vezető jogtanácsos, igazgatósági tag is távozott -- derül ki a cég közleményéből. Ideiglenesen Somos Lászlót nevezték ki elnök-vezérigazgatónak (a végleges vezetőt még keresik), s mellé a menedzsmentből még 4 főt választottak az új igazgatóságba.
Az Európa ez év szeptemberéig közel 1,54 milliárd forint díjbevételt gyűjtött, amivel piaci részesedése 0,54 százalék volt. Egy évvel ezelőtt a harmadik negyedév végén ez az arány még 0,62, 1998-ban 0,72, 1997-ben pedig 0,87 százalék volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.