Egyre több piaci szereplő számít arra, hogy az eurót hamarosan egy az egyhez arányban váltják majd a dollárral. Tegnap a közös európai valuta szinte végig 93 cent fölött mozgott a nemzetközi devizapiacokon, ez több mint 10 százalékkal haladja meg az október végi mélypontot.
Az euró erősödésének folytatódása kedvezően befolyásolhatja a magyar alakulását. Elsősorban a dollárban elszámolt olcsóbbá válásának köszönhetően ugyanis a vártnál gyorsabb lehet az infláció süllyedése. A kevesebbe kerülő energiaimport pedig még a fizetési mérleget is javíthatja -- mutatnak rá elemzők.
Többen ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a túlzottan gyors inflációcsökkenésnek negatív hatásai is lehetnek. A költségvetési bevételek például elmaradhatnak a remélt szinttől, a magasabb reálbér-kiáramlás pedig növelheti a keresletet, ami a külső pozíció romlásával fenyeget.
Az euró erősödése kedvező lehet azon cégek számára, amelyeknek jelentősek a dolláradósságaik, vagy alapanyagaikat dollárban fizetik ki. A tőzsdei cégek közül ezek közé sorolható a Mol, illetve a vegyipari társaságok. A gyógyszeripari cégek elvileg rosszul járnának, de pozícióikat már korábban lefedezték. A gépipari társaságok helyzete viszont ténylegesen romolhat a dollár jelentősebb gyengülése esetén.