Január 15-ére hirdette meg közgyűlését a Kereskedelmi és Hitelbank (K&H), amelyen az ABN Amro Bank beolvasztásáról döntenek -- tudatta a társaság a Magyar Tőkepiacban. Az ABN Amro közlése szerint ugyanezen a napon tartják ők is közgyűlésüket.
A K&H-napirend szerint döntenek többek közt a hitelbankra, az ABN Amróra, illetve a jogutód -- szintén K&H elnevezésű -- társaságra vonatkozó vagyon-, mérleg- és vagyonleltár-tervezetek fordulónapjáról, igazgatósági tagok cseréjéről, illetve az ABN Amróba való igazgatósági tagok választásának jóváhagyásáról.
Mint ismert, az új K&H-ban a belga KBC és részvényestársai 60 százalékos, a holland ABN Amro-csoport pedig 40 százalékos tulajdonos lesz. Piaci pletykák szerint a leendő hitelintézet elnökeként szóba került Surányi Györgynek, a jegybank jelenlegi elnökének a neve is. A hírt egyelőre nem erősítették meg lapunknak.
A K&H időközben bankbiztosításokkal is erősít -- adta hírül a bank és az Argosz Biztosító közös közleményében. Az Argosz mától minden K&H-fiókban hitelfedezeti lakásbiztosítást kínál a bank saját, illetve állami támogatásos lakáshitelei mellé. A rendszer előnye, hogy az ügyfelek ezentúl egy helyen találhatják meg a lakáshitel felvételéhez szükséges banki és biztosítási szolgáltatásokat. A biztosítás helyszíni szemle nélkül köthető, betöréses lopásra, rablásra, felelősségi és elemi károkra is kiterjed.
Mint ismert, az Argosz 95,4 százalékos tulajdonosa szintén a belga KBC-csoport (a maradék 4,6 százalékon brit, holland, német, ír és magyar részvényesek osztoznak). Érdekesség, hogy a KBC egy az élet ággal foglalkozó másik cég, a K&H Életbiztosító tulajdonosa is itthon.
A döntően vagyonbiztosítással foglalkozó Argosz közlése szerint díjbevételük az idén elérheti a 6,5 milliárd forintot, ami 30 százalékos bővülés egy év alatt. A nem élet piacon így 3,5 százalékosra nőhet a díj szerinti részesedésük.
A közeljövő tervei közt szerepel, hogy az Argosz országos hálózatában értékesíti a K&H Bank és az életbiztosító módozatait, és további biztosítási termékeket fejleszt ki banki értékesítésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.