BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyerésre áll a Matáv

A Matáv nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot a Mak-Tel megvételére, szakértők szerint így már szinte biztosra vehető, hogy a görög OTE ellenében a magyar cég veheti meg a macedón társaság 51 százalékát. A Matáv 362,5 millió eurót fizetne a részvényekért és további 255,7 milliót fektetne a Mak-Telbe.

Egyre biztosabbá válik, hogy a Matáv veheti meg a macedón távközlési társaság részvényeinek 51 százalékát. Tegnap egy görög rádióadóra hivatkozva előbb még azt jelentette a Bloomberg, hogy a Hellenic Telecommunications Organization (OTE) ajánlata kedvezőbb, azonban később kiderült, hogy az adó rosszul értelmezte a számokat, és csak a készpénzben kínált összeggel kalkulált.
A macedón közlekedési tárca ugyanis később -- némi meglepetésre -- nyilvánosságra hozta, hogy a Matáv 362,5 millió eurót fizetne a Mak-Telért, valamint két év alatt további 255,7 milliót fektetne a cégbe. Ez így együtt 618,2 millió eurót jelent, az OTE pedig összesen 608,3 milliót ígért teljes befektetésként, igaz, ebből 375 milliót fizetne az államnak, és a Matávénál kisebb, 233,3 milliós lenne a cégbe fektetendő összeg.
A Matáv kissé kedvezőbb ajánlata mellett helyi források szerint a döntéshozók szimpátiája is a német többségi tulajdonban levő magyar cég mellett szól. A macedón ellenzéki pártok kinyilvánították, hogy nem néznék jó szemmel, ha az ország legnagyobb távközlési cége görög tulajdonba kerülne. A volt jugoszláv tagköztársaság és Görögország között ugyanis politikai nézeteltérés van, közben pedig görög befektetők ellenőrzése alá került a legnagyobb macedón bank és az OKTA olajfinomító is.
Az elemzők és befektetők kíváncsian várják a tranzakció részleteit. Mint ismert, korábban a 300 millió dolláros vételárat jónak titulálták, a jelenleg ajánlott összeg azonban ennél kissé magasabb. A magyar társaság továbbra is hallgatásba burkolózik, így azt sem lehet tudni, hogy a kifizetendő összegből mekkora rész hárul a magyar vállalatra és mekkora az általa vezetett konzorcium többi tagjára.
Noha összességében egyértelműen pozitív hírnek számítana a Mak-Tel többségének megvétele, a piac tegnap már beárazhatta az új információkat. Emiatt nem valószínű, hogy a Matáv győzelmének híre önmagában lendíteni tudna a társaság részvényárfolyamán.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.