BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Összehívták a BorsodChem-közgyűlést

Január 24-re hívta össze november végén elhalasztott rendkívüli közgyűlését a BorsodChem. A meghirdetett napirendi pontok megegyeznek az eredeti meghívóban szereplőkkel.

A lehető legtávolabbi időpontra, január 24-re hívta össze a BorsodChem november 24-én elhalasztott rendkívüli közgyűlését. Mint ismert, november végén a részvényesek elfogadták azt az előterjesztést, hogy a közgyűlést legfeljebb két hónappal halasszák el, így adva időt a tulajdonosi szerkezettel kapcsolatos bizonytalanságok tisztázására a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének.
Az eredeti meghívóban szereplőekkel teljesen megegyeznek a most összehívott közgyűlés napirendi pontjai. Ezek szerint a BorsodChem menedzsmentje három ügyben fog előterjesztést tenni. Jóváhagyást kérnek a 15 százalékos TVK-pakett értékesítésére, felhatalmazást kérnek egy 10 százaléknyi saját részvénycsomag visszavásárlására, valamint az alapszabály módosítására.
A cég legnagyobb részvényese, a 24,8 százalékkal rendelkező Milford Holdings ezeken felül az igazgatóság és a felügyelőbizottság összetételének megváltoztatását javasolja majd, valamint az eredeti tervek szerint az igazgatóság egyes tagjai elleni jogi lépések indítását akarja megszavaztatni. A Milford megváltoztatná a napirendi pontok tárgyalási sorrendjét is, s beszámoltatná az igazgatóságot az eltelt hónapokban hozott döntéseikről.
Az utolsó napirendi pont elvileg a Milford stratégiai terveinek ismertetése lenne. Kérdéses, hogy erre sor kerül-e, hiszen a Milford pakettjére opcióval rendelkező Szibur már közzétette elképzeléseit novemberben.
A BorsodChem vezetése már jelezte, hogy saját stratégiájuk helyességéről szeretnék meggyőzni a cég nagyrészvényeseit, s ezzel a céllal egy találkozót szerveztek január 10-re. A Milford mellett a cég nagyobb részvényesei közé tartozik a 16,1 százalékot birtokló CE Oil & Gas, a 8,1 százalékkal rendelkező moszkvai MDM Bank, a 11,5 százalékot jegyző letétkezelő, a Bank of New York, valamint a 8,6 százalékkal rendelkező EBRD.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.