Az econet.hu átvette az irányítást a Virginia Kárpótlási Jegy Hasznosító Rt. fölött, keddtől az internetes társaság foglalja el a Virginia helyét a tőzsdén -- jelentette be Both Vilmos, az Eco.Net.hu Kft. ügyvezető igazgatója pénteken. Az előzetes híreknek megfelelően ugyanis a Virginia pénteki közgyűlése elfogadta a név és tevékenységi kör változtatását, így a céget már econet.hu Rt.-nek hívják.
A közgyűlésen gyökeresen átalakult a kárpótlásijegy-hasznosító igazgatósága és felügyelőbizottsága. Az igazgatóságban helyet kaptak az Eco.Net Kft. tulajdonosai és vezérigazgatója, a felügyelőbizottságban pedig a régi tagokat a pénzügyi szakma képviselői váltották fel.
Az elfogadott közgyűlési javaslat szerint a Virginia eladja a könyv szerint 658 millió forint értékű eszközeit, ezért cserébe január végéig 400 millió forint készpénzt kap, a maradék 258 millió forinthoz pedig 2001. december 31-ig jutnak hozzá. A tartozásnak ezt a részét a jegybanki alapkamatot 3 százalékponttal meghaladó kamat terheli. Az eszközöket négy magánszemély és az Eco.Net-tulajdonos Kvant Rt. veszi meg.
A Virginia közgyűlése alapszabály-változtatásról, és a részvények névre szólóvá alakításáról is döntött. A papírok névértékét új részvények kibocsátásával csökkentik majd.
Az elfogadott ütemezés szerint az Eco.Net tevékenységét azonnal átvette a Virginia, 2001 első negyedévének végére pedig a kft. alkalmazottai és eszközei is a részvénytársaságba kerülnek. Az econet.hu Rt. tavaszra nyilvános kibocsátást tervez.
A Budapesti Értéktőzsde ügyvezető igazgatója, Dunavölgyi Mária pénteken köszöntötte az új tőzsdei társaságot, és elmondta, hogy tekintettel a bevezetés szokatlan körülményeire, az econet.hu részére szigorú követelményeket írtak elő. Így például a társaságra a C kategóriában is vonatkozik majd a negyedéves jelentési kötelezettség, amit a kockázata indokol. Tavasztól a hasonló cégek számára már új szekciót alakítanak ki a tőzsdén. Dunavölgyi elmondta, azt remélik, hogy a többi internetes társaság a megszokott úton lép majd a parkettre.
Az Eco.Net Kft. az idei évre valamivel százmillió forint fölötti árbevétellel számol, eredményük a futó szerződések teljesítésétől függően 20 millió forintos veszteség, illetve e körüli nyereség lehet.