BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Matáv negyeddel is beéri

Fény derült a Matáv macedóniai bevásárlásának eddig homályos pontjaira: a MakTelt megszerző konzorciumban a vételár kifizetésekor a magyar távközlési cég részesedése még 86,5 százalékos, mely a közeljövőben csökkenhet 51 százalékra. A Matáv a rá eső 297 millió eurónak csak kis részét fizeti áthidaló hitelből. A Westel-opció lehívásáról még nem született döntés.

Tegnap végre kitisztult a kép a Matáv macedóniai akvizícióját illetően. A magyar távközlési társaság által vezetett konzorcium Stonebridge Communications AD fantázianév alatt, 343,3 millió euróért jutott a MakTel részvényeinek 51 százalékához, a Matáv részaránya a konzorciumon belül 86,5 százalékos (ez 0,9 százalékkal kisebb az előzetesen közölt aránynál), a Southeast Europe Equity Fund 6,1, a Cosmotelco 7,4 százalékos részesedéssel rendelkezik.
December végén kiszivárgott, hogy a Matáv részesedésének csökkentésére készül a konzorciumban, egyes lapértesülések szerint erre már a vételár kifizetése előtt számítani lehetett. Szakértők viszont már akkor valószínűbbnek tartották, hogy ha a Matáv valóban csökkenti részesedését a konzorciumon belül, akkor erre csak később kerülhet sor. Straub Elek, a társaság elnök-vezérigazgatója a tegnapi tájékoztatón elmondta: a Matáv valóban készül konzorciumbeli részarányának legfeljebb 51 százalékra történő csökkentésére, de a pénzügyi teljesítéskor a jelenlegi arányok alapján fizetett mintegy 297 millió eurót a MakTelért.
A konzorcium másik két tagjának egy évig vételi opciója van a Matávnál levő papírok 51 százalék feletti részére, emellett külső pénzügyi befektetők is érdeklődést mutatnak a papírok iránt. A Matáv fő tulajdonosától, a Deutsche Telekomtól nemzetközi pénzpiaci kondíciók mellett vett fel áthidaló hitelt, melyből azonban a mintegy 78,7 milliárd forintos fizetési kötelezettségének csak kisebb részét fizeti, a nagyobb hányadot saját cash-flow-ból teremti elő. Amint a konzorciumbeli részarány csökkenésére sor kerül, a Matáv a befolyó pénzből visszafizeti az áthidaló kölcsönt.
A MakTel várhatóan 60-70 millió eurós nyereséget ért el tavaly, ennél kissé magasabb eredményre számítanak az elemzők az idén. A macedón cég konszolidálása után a MakTel nyeresége közel 20 milliárd forinttal növelheti a Matáv adózott eredményét, a konzorciumbeli arány csökkenése esetén azonban -- a kisebbségi részesedésekre jutó nyereség levonása miatt -- a nettó eredményhez csak kevesebb mint 5 milliárdot tesz hozzá. Osztalékra néhány évig nem számíthat a Matáv, s mint ismert, a konzorcium 255 millió eurós fejlesztést vállalt a MakTelben.
A Westel-opció lehívásával kapcsolatban Straub Elek elmondta: a Matávnak szeptember végéig kell dönteni az ügyben, az esetleges fizetés pedig az év végén esedékes. Mint ismert (VG, 2000. december 29.), az opció teljes lehívásával a külföldi tulajadonos kiszállása miatt a Westel elvesztené adókedvezményét, mely szerint még 2003-ig 7,2 százalékos adókulcs vonatkozik rá. Straub Elek felhívta a figyelmet arra, hogy 20 százalékos részvénycsomag lehívásával még megmaradna az adókedvezmény. A Matáv továbbra is a Westel 100 százalékának megszerzésére törekszik, azonban az opció kérdésében egyelőre nincs döntés.
A Matáv megállapodásra jutott a dolgozói érdekképviseletekkel: azok elfogadták a 16 százalékos létszámleépítést a vezetékes üzletágban, ugyanakkor 10 százalékos általános béremelésre számíthatnak a cégnél maradó dolgozók. A kiemelt munkaerőnek számító 800 fő ennél nagyobb béremelést kap. Jövőre a létszámleépítés mértéke nem haladja meg a 3 százalékot.
A Matáv stratégiaváltásához kapcsolódóan -- a fejlődés négy iránya a mobiltávközlés, az internet, az adatátvitel és a terjeszkedések -- teljesen megújul a cég arculata is a szlogentől a logón át a kommunikációs stílusig.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.